Felmentették Adolf Hitlert

"Ártatlan vagyok, soha nem öltem, nem raboltam, a hazámat szolgáltam. 2011-ben is azért tértem haza, mert Magyarország nélkül számomra nincs élet."

A Fővárosi Bíróság nem jogerősen felmentette a háborús bűntettel vádolt volt Fuhrert.
H. Adolfot azzal vádolták, hogy 1939 és 1945 között London-Sztálingrád-Kurszk-Kairó közötti sűrűn lakott városi és városon kívüli füves területeken tartott hadjáratai során, a reá bízott „Német nép és hűséges csatlósai” nevű alakulat parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek törvénytelen kivégezésében.

Ungváry Krisztián történész szerint H.Adolf felelőssége jogilag nehezebben fogható meg, mint morálisan, Karsai László történész pedig úgy látja: az ügyet a Wiesenthal-központ pörgette túl, hogy legitimizálja saját létezését.

A tárgyalótermet megtöltötték a hazai szkíták lelkes képviselői, komoly hangzavart is keltettek, míg az utcára szorultak az áldozatok leszármazottai, és néhány túlélő asszony, sovány bevásárló szatyrot szorongatva a kezében, mert bevásárolni mindig kell, ahhoz meg a szatyor elengedhetetlen…

A tárgyalóteremben Novák Előd, közpénzen fenntartott időzített problémamegoldó magyar parlamenti képviselő felszabadultan vihorászott, hogy ezek milyen kevesen vannak, hát nem röhejes? Minek jöttek ide?

Nem veszélyesek ezek - nézett ki a folyosó ablakon, - csak Tomcat ne jöjjön ide, mert akkor megint leüt.

Más oldalról mostanában semmilyen veszély nem fenyegette Elődöt.

Az ítélethirdetés késett, mert H.Adolf egy hete kórházban van, onnan kellett a tárgyalóterembe szállítani. Mint a bíró közölte: állítólag rossz gyógyszert adtak neki. A tárgyalótermen kívül rekedt áldozatok leszármazottai ebben egyetértettek, ők rögtön javasoltak is neki más szert, megfelelő adagolásban. (napi egyszer jó sokat és kész.)
A 122 éves férfit most is kerekesszékkel tolták be a terembe, és végig infúziót kapott. Szakértők szerint az infúzióban egészségügyi sóoldat és vitamin koncentráció volt, sem kipufogógázt, sem DKW autóból leszívott benzint nem tartalmazott.

A felmentő ítéletet a tárgyalóteremben ülők hangos tapssal és éljenzéssel ünnepelték, de a bíró felszólított mindenkit, hogy mellőzze a tetszésnyilvánítást. H.Adolf mintegy 15 percig volt bent a teremben, azután a bíró szünetet rendelt el, és az idős embert vissza is szállították a kórházba. Hogy melyikbe az nem tudható, annyi valószínű, hogy egyelőre Horn Gyulát nem rakták ki miatta a Kútvölgyiből, ezt maga Orbán Viktor intézte el neki.

A szünet elején a közönség soraiból többen gúnyos megjegyzéssel illették a teremből kilépő Efraim Zuroffot, a Wiesenthal központ vezetőjét. "This is the Hungarian justice", kiáltotta neki valaki.


Az az ítélethirdetés első napján nem hangzott el, hogy H.Adolfot bűncselekmény vagy bizonyítottság hiányában mentette-e fel a bíróság. A tanácsvezető Varga Béla ehelyett egy ötpontos tényállás-ismertetésbe kezdett, amiből az derült ki, hogy lényegében a vád összes pontját megalapozatlannak tartja.

Az ítéleti tényállás ismertetésének részeként a bíró közölte: H. Adolfnak az alakulatai által Európa szerte elkövetett gyilkosságokról nem feltétlenül kellett tudnia, a történteket az ottani katonai vezetés elhallgatta a felső vezetés elől.

Zétényi Zsolt védőügyvéd szerint kétség esetén mindig a vádlott javára kell dönteni, márpedig ha kétely merül fel a jegyzőkönyv felvételének körülményeivel kapcsolatban, azt nem lehet elválasztani a jegyzőkönyv tartalmától.
Zétényi már a kivégzések tényét is kétségbe vonta, azzal érvelt, hogy kivégzés csak bírósági ítélet jogerőre emelkedése, a kegyelmi kérvények elutasítása után történhetett volna, az említett uszkve 13 millió embert viszont sosem ítélték el, ilyen módon tehát bűncselekmény nem is történhetett.
Ugyanakkor Zétényi eltekintett esetleges pénzbüntetés elrendelésétől jó hírnév megsértése miatt az áldozatok leszármazottaitól.

Az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést kért a volt Fuhrerre, mert érvelése szerint 1939-45 között szellemi éceszgéberként közreműködött ártatlan polgári lakosok kivégzésének előkészületeiben, ami háborús bűncselekmény. Erre a felvetésre a közönség „rendet rendet!” és „Halál Biszku Bélára!” közbekiáltásokkal zavarta meg a tárgyalást, mire Varga bíró kerülve a konfliktust sört és virslit hozatott, ami egy időre lehűtötte a kedélyeket.

Azokat az elavult vádakat, miszerint H.Adolf Németországban az általa megalapított Harmadik Birodalom (1933–1945) nemzetiszocialista diktatúrája alatt valamennyi ellenzéki pártot betiltották, azok tagjait üldözték vagy meggyilkolták, politikai ellenfeleit, valamint a zsidókat, cigányokat, homoszexuálisokat koncentrációs táborokba záratták, fajelméleti, szociáldarwinista fejtegetései a mai napig hatással vannak egyes szélsőséges ideológiákra, hogy kísérlete egy Nagy-Németország létrehozására, először Ausztria annexiójával (Anschluss, 1938), majd Csehszlovákia (1938) és Lengyelország 1939-es lerohanásával a második világháború kitörésének fő oka volt Európában, Zétényi Zsolt tiltakozására Varga bíró nem a tárgyhoz tartozónak nevezte.


Szöőr Anna úgy tolmácsolta H. Adolf szavait:

"Ártatlan vagyok, soha nem öltem, nem raboltam, a hazámat szolgáltam. 2011-ben is azért tértem haza, mert Magyarország nélkül számomra nincs élet."

A tolószékben érkező 122 éves Hitler előadta, hogy nincs egyetlen tanú sem arra, hogy akárcsak egyetlen embert, csecsemőt is saját kezűleg megölt volna. Kijelentette, hogy még egy állatot sem tudott volna bántani, amiről képek is tanúskodnak.
Ő maga is a történelem áldozata.
Történt ugyanis, hogy sikertelen festőként egy szintén rosszul sikerült randevú után érthető módon mérgesen lófrált Bécs külvárosában, amikor lelkébe beköltözött egy felsőbb szellem, talán valamelyik Niebelung, és azt súgta neki, hogy nem ő a hibás, hanem a zsidók.
Nem volt ez egy igazán eredeti ötlet ettől a Niebelungtól, mert a zsidókra már amúgyis rájárt a rúd az utóbbi 2500 évben, tehát ha mindenáron felelőst akarnak keresni a tisztelt bíróságon, akkor nem éppen ővele kellene kezdeni.
Egyszerűen rossz társaságba került, befolyásolták a környezetének tagjai, az iskolafelügyelő, ellene volt úgy általában mindenki az utcán, aki a barátnőjével kart-karba öltve sétált.


És egyáltalán: tulajdonképpen neki van elszámolni valója a világgal, különösen a magyarokkal, akik jogi értelemben véve ipari kémkedést , szellemi termék jogdíjfizetés nélküli eltulajdonítása vétségét követték el vele szemben.
Mert míg ő maga, sok éven keresztül, részben börtön körülmények között kidolgozott egy eredeti eljárást a világ meggyógyítására, addig ezek a magyarok, ha húzódozva is (mint a kormányzó már 44 nyara vége felé) de később azért lelkesen, (mint a nemzetvezető ősszel), csak ellopták az ő ötletét, lemásolták, simán visszaéltek vele, nem kínlódtak valami új kitalálásával, csak pörköltet zabáltak és sört ittak málna nélkül, sehr ekelhaft!

Erre az sem mentség, hogy nagyon szorgalmasak voltak és nemhogy trehánykodtak volna, nem: nagyon precízek próbáltak lenni, már úgy a maguk snassz módján, de tényleg igen kitettek magukért. Hát istenem ennyi tellett tőlük, de azért trianon után a lakosság majdnem 10 százalékát csak elintézték, az nem egy rossz szám.
Barátságosan szólt a magyar csendőrségről, "a darutolluk egy vicc de volt bennük szorgalom", merengett el a múlton.
10 százalék az tíz százalék, jó nem 25, mint manapság itt a közbeszerzéseknél államilag elfogadott korrupciós norma, de az akkor volt, ez meg most van, lássuk be, az ország sokat fejlődött.


Kérem szépen, nekem már nincs sok hátra, mondta Hitler, minek színészkednék, maguk is beláthatják, és ahogy olvasom be is látják, hogy nem lehet szarakodni, valamit tenni kell, mert a világ rossz irányba halad, a munka felé kell terelni az embereket, én már megmondtam anno, hogy a munka tesz szabaddá, nem a munkanélküliség.
Felvetette még, hogy kéri az egészség biztosítótól az arc korrekciós (plasztikai) műtét költségeinek megtérítését. A sérülést akkor szerezte, amikor a szovjet csapatok olyannyira ráijesztettek Berlinben, hogy hirtelen rossz döntéstől vezérelve petróleummal leöntötte magát magára gyújtotta a bunkert, amiben szintén károk keletkeztek, és nem volt egy üdítő érzés 66 évig ebben a kormos dizájnban élni Éva Braunnal, aki szintén a háború áldozata.

A taxiban, az alsó rakparton útban szálláshelye felé Adolf elérzékenyült szemekkel nézte a Dunát. Ezúttal nem úsztak benne halottak, mint anno, Pesten és Újvidéken egyaránt. Nézte csak a Lánchíd fényeit tükröződve a békésen hullámzó vizen, nem is zavarhatták kellemetlen emlékek.

Meglehet, nem is tudott róluk.