2013. június 29., szombat

Tájkép fülkeforradalom után






 Mi maradt  Magyarországból   2014 júniusára?


Pénzeszközök:

Az MNB valutatartaléka az Orbán család tulajdonába került. Igazságtalanságról nem beszélhetünk, mind az 5 gyerek egyenlő arányban fog örökölni.
Ez a legkevesebb, amit a szeretett vezér megérdemel  a juniusi árvíz idején mutatott hősies helytállásáért, ezt maguk az emberek szavazták meg…  értesülhetett mindenki a levélszekrényébe bedobott levélből.
 Bakondi György és a hadsereg erői segítenek a jelentős tömegű bankjegy átszállításáról Orbán Viktor nappalijába., ahol a polgári miniszterelnök gumicsizmában áll az asztal tetején és irányítja a munkálatokat.
 Így komolyabb összeg takarítható meg, szükségtelenné válik a Bank őrzése.

Az átadás-átvétel szöveghű jegyzőkönyve szerint minden rendben zajlott.
A   „Mennyi ez?” kérdésre Bakondi a „ Már milyen értelemben?” kérdéssel felelt, majd „ Ja az összes.” pontosította az adatokat.  „És az embereknek maradt valami?”-  kérdezte az empatikus miniszterelnők, aki szívén viseli a nép sorsát.” Hát hogyne, az apró.” Hangzott a megnyugtató válasz.



A takarék szövetkezetek vagyonát átcsatornázták Simicska Lajos számlájára, Demján Sándor ugyan írt tiltakozó levelet de valahogy elkallódott.

Memaradtak továbbá a tiltakozó és kérlelő petíciók Áder János irodájában, de az elnők kijelentette, hogy a rá rótt felelősségnek eleget téve még 8 évig ül a seggén rezzenéstelen arccal, anélkül, hogy fékezné a nemzeti együttműködés rendszerét.

 Közlekedés, utak hidak, felépítmények:

A hortobágyi  kilenc lyukú hídból megmaradt mind a kilenc lyuk, magát a hidat elbontották, így a 9 lyuk szépen beleolvad a környezetébe.
Budapesten a belvárosi aluljárókat már betömték, a négyes metró egyelőre még nem készült el, de remény van arra, hogy a még működő szakaszokon  kézi erővel hajtott szerelvények fognak munkába állni, ezzel újabb munkahelyek teremthetők.
 Az összes budapesti híd megmaradt, csupán átszállították őket Felcsútra.

A MÁV szerelvényei kiváló állapotban vannak, azaz mind a két mozdony, ami megmaradt. Kocsik ugyan nincsenek, de a vonzáskörzetből bejárók  már megszokták, hogy magukat redőny-gurtnival a mozdonyhoz kötözve és görkorcsolyát a lábukra húzva illedelmesen gurulnak libasorban  a síneken.


Élelmiszer ipar:

 Az összes felvágott árusítását koncesszióba adták  megbízható magyar családoknak, a maradék nem megbízható családok viszont szabadon vásárolhatnak a koncesszióból kimaradt boltokban parízer héjat,  kavicsos állagú tepertőt, sertés bőrkét, és átcimkézett turista szalámi végeket.

Folyók, vizek erdők:

A Duna vizét koncesszióba adták Széles Gábornak, köztulajdonban maradt viszont a szennyvíz, az uszadékfák, a szúnyogok és a hordalék. A költő által versbe öntött dinnyehéj viszont a 13. havi nyugdíj helyett kárpótlásként kiosztásra kerül a 7 millió nyugdíjas között, nem kell hajba kapni érte, jut mindenkinek.

A Dunántúli középhegységet elbontották, zavarta a kilátást, a Mátrát bekerítették, itt pihennek a párt közeli befektetők és családtagjaik. Az Alföld hiánytalanul megvan, egyedül a futóhomokot nem sikerült megkötni, az összes elfutott Londonba, ahol jobbak a lehetőségek a kifutásra.

A Balaton is védett övezet lett, annyi csupán a változás, hogy a tó teljes partszakaszán egy 20 méteres sávot feltöltöttek, és ezt a földtörvény kiegészítésével megbízható családok tulajdonába adták. A többieket legalább nem zavarja az idegesítő vízcsobogás, a stégek pedig jók lesznek arra, hogy onnan szemléljék a szerencsés nyertesek boldogságát.



Oktatás:

Magyarország versenyképessége jelentősen javult, Hoffmann Rózsa bejelentette, hogy megszünt a felső- a közép- és az alapoktatás, amivel jelentős megtakarítást értünk el. A nemzeti elit,  azaz  a vezetőség gyermekei külföldön tanulnak, a maradék ifjúság, azaz mind a 12 ezer fő, aki sikeresen felnőtt bölcsöde, óvoda és egészségügyi ellátás nélkül, írástudatlan lévén versenyképes munkaerőt jelent a túlképzett és rizzsel felfújt kínai munkavállalókkal szemben.

Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter máris rendelkezett, hogy ezek az emberek rendelkezésre álljanak a Széll Kálmán téri placcon, ha esetleg erre téved egy leittasult külföldi befektető, azonnal munkába állhassanak.

Társadalmi szervezetek:

A kormány az összes társadalmi szervezetet egy helyre tömörítette, és Nemzeti Békemenet néven lépteti fel őket mind belföldön, mind Brüsszelben, ahol a látvány olyan sikert aratott, hogy még a pisilő fiúnak is elállt a csurgatása, úgy meghökkent. Hát ezek lennének azok a híres magyarok? Derék emberek, együtt egységben, széthúzás nélkül, példát vehetnénk róluk, számoltak be a közszolgálati csatornák.


Egészségügy:

A magyar ember jól gyógyul gyanús eredetű generikus gyógyszerek nélkül is, állva jobb a vérkeringés mint fekve, tehát kórházi ágyak se kellenek,
 Agyműtéteket már az ősmagyarok is végrehajtottak minden cirkusz nélkül csak úgy a Bakonyban a rekettyésben, ezt Matolcsy György óta tudjuk, aki maga az élő példa arra, hogy egy sikeres agyeltávolítás helyet teremt a nagy gondolatoknak az ember  fejében, és ettől még bárkiből lehet akár MNB elnök is, aki képes napi 8 órában „package, package” szavak mormolásával javítani az ország kockázati besorolását.
 Kórházak tehát nem maradtak, helyüket sóval szórták be, van viszont egy vöröskeresztes sátor minden kistérségben, ahol térítés ellenében megvizsgálják a maródiakat, és állapotuk szinten tartása mellett útjukra bocsájtják őket.

Temetkezés.

A szociális temetés egyértelmű sikersztori: Már minden magyar élt ezzel a lehetőséggel, jobb ha az ember még idejekorán elássa magát, mert jövőre már ez is illetékköteles lesz.
  Úgyhogy a magyarság már mind a föld felszíne alatt próbálja kibekkelni a hátralevő időt, amit a Jóisten még megadott neki.