2012. január 31., kedd

Sztójay Dömét nevezték ki a Hahota Gyerekszínház élére

2012. Február elseje emlékére....

Tarlós István Főpolgármester Február elsejével Sztójay Dömét nevezte ki a Hahota Gyerekszínház élére.




Bár a szakmai zsűri és a Nürnbergi törvényszék is inkább Lakner bácsit preferálta, és 10:1 arányban Sztójay pályázata ellen szavazott, de Tarlós István a zsűrit sületlennek nevezte.



Az egy Sztójay melletti szavazat a Budapesti Zsidótanácstól érkezett azzal az indoklással, hogy Sztójay egyrészt keresztneve alapján közel állhat a gyerekek lelkületéhez, Döme ügyanis a Dörmögő Dömötörre utalhat, és nem is akarunk rosszra gondolni, másrészt legalább ismerik Sztójay-t és tudják mire számíthatnak felőle, nem úgy, mint más volt kommunista, ma fideszes jelöltek esetében. Nem mellékesen pedig Sztójay igencsak halott, tehát nem szól bele művészeti kérdésekbe, és nem akarja a színház nevét Hinterlandra módosítani...



A kialakult konfliktussal kapcsolatban megkerestük a főpolgármester titkárságát, ahol azt a felvilágosítást kaptuk, hogy takarodjunk Magyarországról, ha ennyire értetlenek vagyunk. Különben is Színházi ügyekben a Tikurilla cégcsoport az illetékes, ők szinezik a házakat nyertes tender révén. Orbán Viktor sajtóosztálya kijelentette, hogy ők kétharmados felhatalmazással bírnak a magyar néptől, ami annyit tesz, hogy Sztójay Döme mellett még számosan nyernek kinevezést, de részletekért Kerényi Imre az illetékes, aki jelenleg még egy nehéz ebéd utáni zaklatott álmát alussza, és csak másnap lát neki álmai megvalósításának. Tarlós István egyben bejelentette, hogy a József Attila Színház szintén Február 1-től a Jaszin Sejk magyar barátai nevet viseli.



.

2012. január 25., szerda

Figyelj már Csilla!



Figyelj Csilla!



Egyáltalán nincs okod az elkeseredésre amiatt, hogy egyedülálló anyaként éppen most vesztetted el az állásodat. Nagy szükség van ám - különösen mostanság - kulturális antropológus, ethnológus-muzeológusokra, pláne olyan kiválóakra, mint Te, akik nem kevés sikerrel segítenek az emberiségnek egymás megértésében.
Ahogy szépen megfogalmazod:

„ Életem nagy kihívásának tartom a különböző kultúrák megértését. A kultúrák közötti párbeszéd, egymás elfogadása és a tolerancia számomra alapelvek. Igyekszem másoknak ebben segítséget nyújtani, több-kevesebb sikerrel.”

Jó, magam is tudom, persze könnyű két különböző habitusú fáraót - mondjuk egy szerbet meg egy svájcit - segíteni a hétköznapi kommunikációban, hogy átsegítsd őket a kultúráik párbeszédjében óhatatlanul kialakuló apróbb döccenőkön, de próbálnád csak meg élő emberekkel… ááá reménytelen.

A zsidókról meg beszélni sem érdemes, mint tudjuk két zsidó három vélemény, nekem komoly konfliktusom kizárólag a saját fajtámmal szokott kialakulni, igaz, van közöttünk is normális ember, ha én még nem is találkoztam ilyennel.

Szép szakmád van.
Igazi élet közeli dolog, sajnálhatod, hogy nem a mi családunkba születtél, igaz, akkor most nem ülnénk így egymással szemben mint férfi a nővel.

Nálunk ugyanis az volt, hogy apám (szegény már nincs)  a saját maga által gründolt kiadóvállalat élén tevékenykedett , kulturális területen a rendszerváltásig, és igen befolyásos módon tette ezt…
 
Történt ugyanis, hogy bátyám, aki már ötödször jelentkezett az Orvosegyetemre, de ötödszörre is sikertelenül, hiába szerezte meg neki apám az írásbeli előtt két nappal a fizika felvételi tételeket én meg oldottam meg előre, mégsem sikerült bejutnia.
Nos, előzőleg Tomi testvérem már éveket lehúzott a Madarász utcai gyerekkorházban műtősként Hirscberg főorvos kezei alatt olyan sikeresen, hogy a végén már (szabályellenesen) injekciókat is beadhatott. (Ahogy ő mondja kissé szégyenlősen: "igaz csak a nem fizetősöknek…")

Így teltek hasztalan az évek, és apám szerzett a Tominak egy nyugodtabb munkát a Kelet-ázsiai múzeumban a restaurátoroknál, tehát már felhagyott a műtősködéssel.
Régi műtárgyakat hamisítottak, másoltak, majd megmutatom, ha jössz hozzám, nekem is van belőle.
Tehát az ötödik sikertelen felvételi után összeült a családi kupaktanács, mely kizárólag apámból állt, és meghozta a döntést: fel kell hagyni ezzel az áldatlan kísérletezgetéssel az orvoslással, és igazi diplomás restaurátorrá kell válni!
Igen ám, de volt egy bökkenő: felsőfokú restaurátorképzés egyáltalán nem is létezett Magyarországon, tehát hogy lehet ebből diplomát szerezni? A diploma ugyanis egy olyan vágy és természetes szükséglet volt nálunk, mint egy falat barchesz.
Hol itt a gond? Adta meg a választ a kérdésnek is beillő néma tanácstalanságunkra apám. Másnap elintézte, hogy indítsanak a Képzőművészeti Főiskolán egy restaurátorszakot a bátyám kedvéért, hiszen ez már "feszítő népgazdasági érdek".
Így köszönheti néhány más, ma működő diplomás restaurátor a bátyám lustaságának, hogy ez a szakma egyáltalán létezik.
Tehát ha most szegény apám élne és persze nem Hoffmann Rózsa félék lennének pozícióban, akkor neked máris lenne állásod apám révén…
Még sokat tudnék mesélni ilyeneket, ha ragaszkodsz hozzá, majd elmondom például hogyan lett apám nyomdájában a Vándor nevű - korábban kóbor, de befogadott - őrkutya majdnem a cég igazgatója apám után, de megvárom, míg erre a gyönyörű mosolyoddal kíváncsian felkérsz…
Na, maradunk még, vagy fizessek?