Olvasom, hogy a nagyon eszes és független Schmitt Pali bá’ aki karakánul kiállt sportolóink Los Angelesi olimpiai részvétele mellett, éppen tegnap beállt a sorba a Főpostán, felnyalta a bélyeget és levelet intézett Orbán Viktorhoz, hogy vizsgálja meg egyes érdemtelennek tekintendő személyek Kossuth díjának szavatossági idejét.
Aki esetleg Kertész Ákos Makrancosságára gondol, az nagyon nem téved.
Schmitt úr fénykorában, a sötét átkosban, alámerülve legfőbb sportvezetőként, tipikusan nem alattvaló módon elsunnyogott a felelősség elől egy elvtársi találkozó alibijével, ezzel megfosztotta a felelősségére bízott sportolókat az olimpiai részvétel élményétől, amire ők az életüket tették fel.
Szintén megsértette a lakosságot azzal, hogy olimpiai érmek helyett egy moszkvai Barátság Játékoknak nevezett bóvlival szúrják ki a magyar emberek szemét.
Nem valaki ilyesfélére szokták mondani, hogy alattvaló típus, aki szeret dagonyázni a ... mondjuk finomabban: langyosban?
Schmitt sporttárselvtársúr, a first lady férje, az irodalom nagy barátja, bár az írással problémái adódtak, de az olvasás nyilván nem gond neki, főleg mióta kaphatók a hangos könyvek, nyilván elolvasta Kertész Ákos néhány regényét, forgatókönyvét és dühödten lecsapta az asztalra azzal, hogy de hát ez az ember nem érdemes a Kossuth díjra, térült-fordult- tollat ragadott és írt 20 évvel fiatalabb példaképének, hogy tegyen az ügyben valamit. De azonnal, mert emiatt nem pörög fel a gazdaság, pedig Matolcsy úr pörgetett a rulett asztalnál.
Az sem korlátozta levelének megírásában, hogy Kertész Ákos barátunk úgy van a holokauszttal, mint Sir Paul McCartney a Beatles újra egyesülésével, azazhogy addig nem lép fel újra a Beatles, míg John Lennon halott.
így Kertész Ákos fittyet hányva a felejtésre felhívó ajánlásoknak ma is cipeli a hátán a traumát és nem kíván megbékélni a vele és környezetével történtekkel, ez jár a fejében mikor alszik és mikor nem, egyféle monoton alapzajként, mint a vonat zakatolása a nagy utazáskor, hiába telt el annyi boldogtalan év azóta is, a megölt gyerekek örökre gyerekek maradtak, és ez joggal sérti az elkövetők és közömbös bámészkodók jó közérzethez való jogát.
Tehát, bár Kertész Ákos író módjára már megváltoztatta szövegét méltányos és stílusos módon, mindez nem enyhítette nagyon erkölcsös és karakán ex bajnokunk haragját.
Nagy szerencse ám Kertész Ákosnak, hogy nem lett tartalékos csapattagként örökös olimpiai bajnok, mint felhúzott szemöldökű Astoria igazgatóhelyettes levélírónk, mert akkor bizony letépnék sovány melléről az aranyérmet számosan, egyszerre kapván az író nyakához Tarlós István, Orbán Viktor, Lázár János, Vona Gábor és a többi méltó személy.
Kis asszociációként a nehéz idők hasonlóságára álljon itt egy igaz történet Leninről, Sztálinról, Krupszkajáról és a címekről:
1923-ra, mikor Lenin már majdnem cselekvésképtelen beteg volt, megpróbálta Sztálin pártfőtitkárságát kikezdeni.
Az utolsó dobás, amivel Lenin megkísérelte a később megírandó történelemkönyvek lapjáról kiszerkeszteni Sztálin komát, az volt, hogy a kongresszus előtt fel akarta vetni a Kaukázus elfoglalásakor elkövetett vérengzéseket, amelyet Sztálin és Dzerzsinszkij CSEKA-ja hajtott végre.
Írt egy cikket, elküldte a PRAVDA-nak, amelyben ezt leleplezte. Erre Sztálin azt a rendkívül egyszerű megoldást választotta, hogy nyomatott neki egy ál-PRAVDA-t, amelyben benne volt a cikk. De Krupszkaja, akit azért még beengedtek hozzá, megsúgta Leninnek, hogy ez nem a valódi lap. Erre Lenin azt a rendkívül forradalmi gesztust tette, hogy azt mondta Sztálinnak: ki van rúgva, többet nem jöhet be a szobájába. De Sztálin nem ment ki, hanem felpofozta Krupszkaját, és közölte vele: ha megint ilyet csinál, leváltja 'Lenin Özvegye' funkcióból és Kollontájt nevezi ki a helyére. (Lenin nem volt házas, Kollontáj ugyanúgy a szeretője volt, ő is lehetett volna 'Lenin Özvegye', ha a pártvezetőség úgy dönt.)
Namost így van ez a kinevezésekkel, leváltásokkal, díjakkal és visszavonásokkal errefelé Trianonban.
