2008. december 29., hétfő

Etiópiai Lottó



Figyelem!
Achtung!
Vnyimányie!



Most olvasom, hogy az amerikai lottó mintájára az etiópiai maradék zsidók rabbinátusa pénzügyi likviditási problémáinak enyhítésére hasonló akciót hirdetett meg a neten, és ezzel kapcsolatban mérhetetlen mennyiségű kéretlen e-mail (spam) érkezik a világ netezőinek leveles ládájába.
Eszerint pár dollár befizetése ellenében a jelentkezők felkerülnek egy adatbázisba, és szilveszterkor jó eséllyel hivatalosan is halachikusan teljes értékű zsidó minősítést nyerhetnek. Aki eddig fél zsidónak számított, az csupán a pár dolláros összeg felét köteles befizetni, és máris előnyösen pályázhat a teljes zsidó címre.
Az Izraeli legfőbb rabbinátus máris interveniált Addis Abbebában, hogy azonnal fejezzék be ezt az akciót, ha mégsem tennék, akár erővel is fellépnek e halachikusan példátlan kezdeményezés és azok kieszelői ellen, ugyanakkor pénzügyi eszközökkel is igyekeznek segíteni e távoli kis közösség szervezeteit, hogy pénzkészletüket kiegészítsék, és ezzel az akciót okafogyottá tegyék.
Elemzők szerint a hírre azonnal felszökött az addis abbebai zsidónegyed ingatlanainak értéke, miközben a helyi önkormányzati képviselők lázas tárgyalásokba kezdtek külföldi befektetőkkel, az ingalanok áron aluli értékesítéséről.
Megfigyelők szerint máris a helyszínen tárgyal a Hunvald György vezetésével és Tordai Péterrel megerősített budapesti tárgyaló küldöttség is, hogy tapasztalataival segítse a témában még csak kezdő lépéseket megtevő helyieket.
Kérek mindenkit:
Amennyiben ilyen kétes e-maileket kapnak, akkor ne fizessenek be semmilyen afrikai bankszámlára, ne kattintsanak az "accept" gombra, és még azt az opciót is hagyják figyelmen kívül, hogy dupla összeg befizetésével életük hátralevő részét vidámabbá és gondtalanabbá teheteik, azaz ne kattintsanak a "befizetek 300 dollárt és ettől kezdve máris nem vagyok zsidó", és plusz 150 dollár ellenében még a ráadásul "sose voltam zsidó" és a "semita arcom is csak félreértés, csupán váratlan számla érkezett" hivatalos igazolást kapnák meg.

2 megjegyzés:

Grenadine írta...

a hírek nem szólnak arról, hogy a letartóztatott szdsz-es kardos pétert is kiengedték-e a fogdából erre a fontos küldetésre?

Nemes Iván írta...

Kardos kérelmét az ügyészség elutasította, mivel már mnáskor is megbukott feketemunkások alkalmazásával, így etiopiában fokozottan is fennállt a bűnismétlés veszélye.
Másrészt a területfelosztás szerint, ami a párt légópincéjében történt némi fegyverropogás kíséretében, a Dohány utcától Addis Abbebáig terjedő rész Tordai érdekeltségébe tartozik, és aki ezt kétségbe vonja, az egyrészt másnap reggel rózsával a szájában ébred, másrészt a legközelebbi hitközségi közgyűlésen hangos felszólításra köteles lesz kidobni köszemlére a szervét, hogy rendes tag-e.