Lenin özvegye

Olvasom, hogy a nagyon eszes és független Schmitt Pali bá’ aki karakánul kiállt sportolóink Los Angelesi olimpiai részvétele mellett, éppen tegnap beállt a sorba a Főpostán, felnyalta a bélyeget és levelet intézett Orbán Viktorhoz, hogy vizsgálja meg egyes érdemtelennek tekintendő személyek Kossuth díjának szavatossági idejét.

Aki esetleg Kertész Ákos Makrancosságára gondol, az nagyon nem téved.

Schmitt úr fénykorában, a sötét átkosban, alámerülve legfőbb sportvezetőként, tipikusan nem alattvaló módon elsunnyogott a felelősség elől egy elvtársi találkozó alibijével, ezzel megfosztotta a felelősségére bízott sportolókat az olimpiai részvétel élményétől, amire ők az életüket tették fel.

Szintén megsértette a lakosságot azzal, hogy olimpiai érmek helyett egy moszkvai Barátság Játékoknak nevezett bóvlival szúrják ki a magyar emberek szemét.

Nem valaki ilyesfélére szokták mondani, hogy alattvaló típus, aki szeret dagonyázni a ... mondjuk finomabban: langyosban?

Schmitt sporttárselvtársúr, a first lady férje, az irodalom nagy barátja, bár az írással problémái adódtak, de az olvasás nyilván nem gond neki, főleg mióta kaphatók a hangos könyvek, nyilván elolvasta Kertész Ákos néhány regényét, forgatókönyvét és dühödten lecsapta az asztalra azzal, hogy de hát ez az ember nem érdemes a Kossuth díjra, térült-fordult- tollat ragadott és írt 20 évvel fiatalabb példaképének, hogy tegyen az ügyben valamit. De azonnal, mert emiatt nem pörög fel a gazdaság, pedig Matolcsy úr pörgetett a rulett asztalnál.



Az sem korlátozta levelének megírásában, hogy Kertész Ákos barátunk úgy van a holokauszttal, mint Sir Paul McCartney a Beatles újra egyesülésével, azazhogy addig nem lép fel újra a Beatles, míg John Lennon halott.

így Kertész Ákos fittyet hányva a felejtésre felhívó ajánlásoknak ma is cipeli a hátán a traumát és nem kíván megbékélni a vele és környezetével történtekkel, ez jár a fejében mikor alszik és mikor nem, egyféle monoton alapzajként, mint a vonat zakatolása a nagy utazáskor, hiába telt el annyi boldogtalan év azóta is, a megölt gyerekek örökre gyerekek maradtak, és ez joggal sérti az elkövetők és közömbös bámészkodók jó közérzethez való jogát.

Tehát, bár Kertész Ákos író módjára már megváltoztatta szövegét méltányos és stílusos módon, mindez nem enyhítette nagyon erkölcsös és karakán ex bajnokunk haragját.

Nagy szerencse ám Kertész Ákosnak, hogy nem lett tartalékos csapattagként örökös olimpiai bajnok, mint felhúzott szemöldökű Astoria igazgatóhelyettes levélírónk, mert akkor bizony letépnék sovány melléről az aranyérmet számosan, egyszerre kapván az író nyakához Tarlós István, Orbán Viktor, Lázár János, Vona Gábor és a többi méltó személy.





Kis asszociációként a nehéz idők hasonlóságára álljon itt egy igaz történet Leninről, Sztálinról, Krupszkajáról és a címekről:



1923-ra, mikor Lenin már majdnem cselekvésképtelen beteg volt, megpróbálta Sztálin pártfőtitkárságát kikezdeni.

Az utolsó dobás, amivel Lenin megkísérelte a később megírandó történelemkönyvek lapjáról kiszerkeszteni Sztálin komát, az volt, hogy a kongresszus előtt fel akarta vetni a Kaukázus elfoglalásakor elkövetett vérengzéseket, amelyet Sztálin és Dzerzsinszkij CSEKA-ja hajtott végre.

Írt egy cikket, elküldte a PRAVDA-nak, amelyben ezt leleplezte. Erre Sztálin azt a rendkívül egyszerű megoldást választotta, hogy nyomatott neki egy ál-PRAVDA-t, amelyben benne volt a cikk. De Krupszkaja, akit azért még beengedtek hozzá, megsúgta Leninnek, hogy ez nem a valódi lap. Erre Lenin azt a rendkívül forradalmi gesztust tette, hogy azt mondta Sztálinnak: ki van rúgva, többet nem jöhet be a szobájába. De Sztálin nem ment ki, hanem felpofozta Krupszkaját, és közölte vele: ha megint ilyet csinál, leváltja 'Lenin Özvegye' funkcióból és Kollontájt nevezi ki a helyére. (Lenin nem volt házas, Kollontáj ugyanúgy a szeretője volt, ő is lehetett volna 'Lenin Özvegye', ha a pártvezetőség úgy dönt.)



Namost így van ez a kinevezésekkel, leváltásokkal, díjakkal és visszavonásokkal errefelé Trianonban.

Felmentették Adolf Hitlert

"Ártatlan vagyok, soha nem öltem, nem raboltam, a hazámat szolgáltam. 2011-ben is azért tértem haza, mert Magyarország nélkül számomra nincs élet."

A Fővárosi Bíróság nem jogerősen felmentette a háborús bűntettel vádolt volt Fuhrert.
H. Adolfot azzal vádolták, hogy 1939 és 1945 között London-Sztálingrád-Kurszk-Kairó közötti sűrűn lakott városi és városon kívüli füves területeken tartott hadjáratai során, a reá bízott „Német nép és hűséges csatlósai” nevű alakulat parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek törvénytelen kivégezésében.

Ungváry Krisztián történész szerint H.Adolf felelőssége jogilag nehezebben fogható meg, mint morálisan, Karsai László történész pedig úgy látja: az ügyet a Wiesenthal-központ pörgette túl, hogy legitimizálja saját létezését.

A tárgyalótermet megtöltötték a hazai szkíták lelkes képviselői, komoly hangzavart is keltettek, míg az utcára szorultak az áldozatok leszármazottai, és néhány túlélő asszony, sovány bevásárló szatyrot szorongatva a kezében, mert bevásárolni mindig kell, ahhoz meg a szatyor elengedhetetlen…

A tárgyalóteremben Novák Előd, közpénzen fenntartott időzített problémamegoldó magyar parlamenti képviselő felszabadultan vihorászott, hogy ezek milyen kevesen vannak, hát nem röhejes? Minek jöttek ide?

Nem veszélyesek ezek - nézett ki a folyosó ablakon, - csak Tomcat ne jöjjön ide, mert akkor megint leüt.

Más oldalról mostanában semmilyen veszély nem fenyegette Elődöt.

Az ítélethirdetés késett, mert H.Adolf egy hete kórházban van, onnan kellett a tárgyalóterembe szállítani. Mint a bíró közölte: állítólag rossz gyógyszert adtak neki. A tárgyalótermen kívül rekedt áldozatok leszármazottai ebben egyetértettek, ők rögtön javasoltak is neki más szert, megfelelő adagolásban. (napi egyszer jó sokat és kész.)
A 122 éves férfit most is kerekesszékkel tolták be a terembe, és végig infúziót kapott. Szakértők szerint az infúzióban egészségügyi sóoldat és vitamin koncentráció volt, sem kipufogógázt, sem DKW autóból leszívott benzint nem tartalmazott.

A felmentő ítéletet a tárgyalóteremben ülők hangos tapssal és éljenzéssel ünnepelték, de a bíró felszólított mindenkit, hogy mellőzze a tetszésnyilvánítást. H.Adolf mintegy 15 percig volt bent a teremben, azután a bíró szünetet rendelt el, és az idős embert vissza is szállították a kórházba. Hogy melyikbe az nem tudható, annyi valószínű, hogy egyelőre Horn Gyulát nem rakták ki miatta a Kútvölgyiből, ezt maga Orbán Viktor intézte el neki.

A szünet elején a közönség soraiból többen gúnyos megjegyzéssel illették a teremből kilépő Efraim Zuroffot, a Wiesenthal központ vezetőjét. "This is the Hungarian justice", kiáltotta neki valaki.


Az az ítélethirdetés első napján nem hangzott el, hogy H.Adolfot bűncselekmény vagy bizonyítottság hiányában mentette-e fel a bíróság. A tanácsvezető Varga Béla ehelyett egy ötpontos tényállás-ismertetésbe kezdett, amiből az derült ki, hogy lényegében a vád összes pontját megalapozatlannak tartja.

Az ítéleti tényállás ismertetésének részeként a bíró közölte: H. Adolfnak az alakulatai által Európa szerte elkövetett gyilkosságokról nem feltétlenül kellett tudnia, a történteket az ottani katonai vezetés elhallgatta a felső vezetés elől.

Zétényi Zsolt védőügyvéd szerint kétség esetén mindig a vádlott javára kell dönteni, márpedig ha kétely merül fel a jegyzőkönyv felvételének körülményeivel kapcsolatban, azt nem lehet elválasztani a jegyzőkönyv tartalmától.
Zétényi már a kivégzések tényét is kétségbe vonta, azzal érvelt, hogy kivégzés csak bírósági ítélet jogerőre emelkedése, a kegyelmi kérvények elutasítása után történhetett volna, az említett uszkve 13 millió embert viszont sosem ítélték el, ilyen módon tehát bűncselekmény nem is történhetett.
Ugyanakkor Zétényi eltekintett esetleges pénzbüntetés elrendelésétől jó hírnév megsértése miatt az áldozatok leszármazottaitól.

Az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést kért a volt Fuhrerre, mert érvelése szerint 1939-45 között szellemi éceszgéberként közreműködött ártatlan polgári lakosok kivégzésének előkészületeiben, ami háborús bűncselekmény. Erre a felvetésre a közönség „rendet rendet!” és „Halál Biszku Bélára!” közbekiáltásokkal zavarta meg a tárgyalást, mire Varga bíró kerülve a konfliktust sört és virslit hozatott, ami egy időre lehűtötte a kedélyeket.

Azokat az elavult vádakat, miszerint H.Adolf Németországban az általa megalapított Harmadik Birodalom (1933–1945) nemzetiszocialista diktatúrája alatt valamennyi ellenzéki pártot betiltották, azok tagjait üldözték vagy meggyilkolták, politikai ellenfeleit, valamint a zsidókat, cigányokat, homoszexuálisokat koncentrációs táborokba záratták, fajelméleti, szociáldarwinista fejtegetései a mai napig hatással vannak egyes szélsőséges ideológiákra, hogy kísérlete egy Nagy-Németország létrehozására, először Ausztria annexiójával (Anschluss, 1938), majd Csehszlovákia (1938) és Lengyelország 1939-es lerohanásával a második világháború kitörésének fő oka volt Európában, Zétényi Zsolt tiltakozására Varga bíró nem a tárgyhoz tartozónak nevezte.


Szöőr Anna úgy tolmácsolta H. Adolf szavait:

"Ártatlan vagyok, soha nem öltem, nem raboltam, a hazámat szolgáltam. 2011-ben is azért tértem haza, mert Magyarország nélkül számomra nincs élet."

A tolószékben érkező 122 éves Hitler előadta, hogy nincs egyetlen tanú sem arra, hogy akárcsak egyetlen embert, csecsemőt is saját kezűleg megölt volna. Kijelentette, hogy még egy állatot sem tudott volna bántani, amiről képek is tanúskodnak.
Ő maga is a történelem áldozata.
Történt ugyanis, hogy sikertelen festőként egy szintén rosszul sikerült randevú után érthető módon mérgesen lófrált Bécs külvárosában, amikor lelkébe beköltözött egy felsőbb szellem, talán valamelyik Niebelung, és azt súgta neki, hogy nem ő a hibás, hanem a zsidók.
Nem volt ez egy igazán eredeti ötlet ettől a Niebelungtól, mert a zsidókra már amúgyis rájárt a rúd az utóbbi 2500 évben, tehát ha mindenáron felelőst akarnak keresni a tisztelt bíróságon, akkor nem éppen ővele kellene kezdeni.
Egyszerűen rossz társaságba került, befolyásolták a környezetének tagjai, az iskolafelügyelő, ellene volt úgy általában mindenki az utcán, aki a barátnőjével kart-karba öltve sétált.


És egyáltalán: tulajdonképpen neki van elszámolni valója a világgal, különösen a magyarokkal, akik jogi értelemben véve ipari kémkedést , szellemi termék jogdíjfizetés nélküli eltulajdonítása vétségét követték el vele szemben.
Mert míg ő maga, sok éven keresztül, részben börtön körülmények között kidolgozott egy eredeti eljárást a világ meggyógyítására, addig ezek a magyarok, ha húzódozva is (mint a kormányzó már 44 nyara vége felé) de később azért lelkesen, (mint a nemzetvezető ősszel), csak ellopták az ő ötletét, lemásolták, simán visszaéltek vele, nem kínlódtak valami új kitalálásával, csak pörköltet zabáltak és sört ittak málna nélkül, sehr ekelhaft!

Erre az sem mentség, hogy nagyon szorgalmasak voltak és nemhogy trehánykodtak volna, nem: nagyon precízek próbáltak lenni, már úgy a maguk snassz módján, de tényleg igen kitettek magukért. Hát istenem ennyi tellett tőlük, de azért trianon után a lakosság majdnem 10 százalékát csak elintézték, az nem egy rossz szám.
Barátságosan szólt a magyar csendőrségről, "a darutolluk egy vicc de volt bennük szorgalom", merengett el a múlton.
10 százalék az tíz százalék, jó nem 25, mint manapság itt a közbeszerzéseknél államilag elfogadott korrupciós norma, de az akkor volt, ez meg most van, lássuk be, az ország sokat fejlődött.


Kérem szépen, nekem már nincs sok hátra, mondta Hitler, minek színészkednék, maguk is beláthatják, és ahogy olvasom be is látják, hogy nem lehet szarakodni, valamit tenni kell, mert a világ rossz irányba halad, a munka felé kell terelni az embereket, én már megmondtam anno, hogy a munka tesz szabaddá, nem a munkanélküliség.
Felvetette még, hogy kéri az egészség biztosítótól az arc korrekciós (plasztikai) műtét költségeinek megtérítését. A sérülést akkor szerezte, amikor a szovjet csapatok olyannyira ráijesztettek Berlinben, hogy hirtelen rossz döntéstől vezérelve petróleummal leöntötte magát magára gyújtotta a bunkert, amiben szintén károk keletkeztek, és nem volt egy üdítő érzés 66 évig ebben a kormos dizájnban élni Éva Braunnal, aki szintén a háború áldozata.

A taxiban, az alsó rakparton útban szálláshelye felé Adolf elérzékenyült szemekkel nézte a Dunát. Ezúttal nem úsztak benne halottak, mint anno, Pesten és Újvidéken egyaránt. Nézte csak a Lánchíd fényeit tükröződve a békésen hullámzó vizen, nem is zavarhatták kellemetlen emlékek.

Meglehet, nem is tudott róluk.

Kétharmados logika

Matolcsy úr azt mondja, hogy ez nem államosítás.

(nyolcadik perc 40. másodperc)

Éspedig ez az államosítás azért nem államosítás, "mert egy konzervatív kormány nem államosít."

Ez a logikai levezetés nekem imponál és kellemes családi emlékeket idéz fel.
Történt ugyanis sok éve, anyám még élt, bátyám még házas volt, én még agglegény, tehát nem tegnap történt.
Egy vasárnapi ebéd előtti családi összejövetelen, Tomi bátyám azt találta mondani állandó ismétlődő feszültségben éppen válás előtt feleségének, hogy idézem:

"Elmész te a picsába!"

Nos ez a mondat olyannyira nem volt szokásos abban a szülői házban, hogy anyám helyre is tette azonnal a dolgot imígyen:

"De Tomikám, ez nem a te hangod!"

Nem volt ritka anyám részéről, hogy amennyiben a valóság nem tükrözte vissza a világról alkotott voluntarista képzetét, akkor nem a képzetét igazította a valósághoz, hanem a valóságot a képzetéhez. Meg tudom ezt érteni az Ő esetében, mert miért kellene tisztelni azt a ronda valóságot, ami oly kevés tiszteletet mutatott az Ő életében a valóságba szerencsétlen módon belecsöppent indivídum felé.

Így tehát a megtörtént csúnya dolgot, ami ronda foltot hagyott volna családi történelmünk pergamen lapjain, még azon melegében egy merész gondolat-logikai pirutettel egyszerűen kiradírozta.

Én örökös kételkedőként sajnos nem hagytam annyiban a dolgot, és körbenéztem: férfi hangként csak hárman jöhettünk szóba: Apám, Tomi és én.

Ránéztem apámra: Apám te mondtad?

Nem, - mondta Ő, szikáran rögzítve a tényeket, ugyanakkor nem vádolván elsőszülött fiát, Tomit sem.
Diplomatikusan akarta kezelni a helyzetet, magára sem akarta vállalni a dolgot, persze nem azért, mintha bármit ne vett volna a vállára, amit csak tudott a gyerekei helyett, de ez olyannyira nem illet az Ő stílusába, hogy nyilvánvalóan hiteltelen lett volna a mondat az Ő részéről. Márpedig Ő egy igazi realista volt.

Eltünődtem, magamba néztem és visszagondoltam, hogy mondtam-e én ilyet? Mondtam persze számtalanszor, de pont vasárnapi ebéd előtt anyám lakásában bizony soha.
Hát én sem voltam, állapítottam meg a legszigorúbb őszinteséggel.
Néztem tanácstalanul magam elé... akkor mégiscsak a Tomi lehetett...
Tomi nem tiltakozott, ő részéről elmondta amit akart és a történet így közös emlékezetünkbe rögzült.

Nos Matolcsy úr is ilyen frappánsan oldja fel a feszültséget a valóság és annak idillizált képe között.
Elképzelhetjük azt is, hogy Matolcsy úr egy egészségeset szellent, de nem ám laposan osonó fing formájában, hanem bátran, plebejusan, csipet pirított fokhagymával megspékelve, hangosan, felszabadultan, bele a plenáris ülés kellős közepébe, majd decensen megigazítja magán a zakója hajtókáját, hogy azért minden rendben legyen.
Nem ez lenne a legundorítóbb dolog mostanság abban a teremben, nem részletezem miért, mert bizonyos szint alatt az ember valóban nem szívesen látja a dolgokat a maguk valójában, ezért maradjunk csak a miniszter úrnál.
Tehát Matolcsy úr nem érti a a környezete felháborodását. Meg is mondja miért:
Uraim, hogy mondhatják azt, hogy én beledurrantottam a T. Ház levegőjébe, nem is tehettem volna, mert egy konzervatív ember ilyet nem tesz.
Egyetértünk miniszter úr, valóban nem.
Gondolhatná azt is Matolcsy úr, már amennyiben az Arisztoteleszi logikát magára nézve érvényesnek tartaná, hogy ha egy konzervatív ember ilyet nem tesz, akkor esetleg ő mégsem egy konzervatív ember, hanem egy szellentő hazudozó, és lehet ő bármi, csak konzervatív úriember nem.
De hol van már ez a logika, kétharmaddal már nem kötelező, mindenki olyan logikát választ magának amilyet akar, az más kérdés, hogy a kormány mit preferál, és ha nagyon ragaszkodik valaki ehhez az ósdi Arisztoteleszihez, akkor bizony biztosan rosszul jár...
Rossz ez a logika, amivel én küszködöm öskövületként, a fejlődéssel lépést tartani képtelen dinoszauruszként a rohanó világban.
Nincs nekem dolgom Matolcsy úrral, sem bárki mással a kormányban, pláne nincs dolgom a Házban egyébként számomra érthetetlen módon tartózkodó régi filmekből ismert panoptikum figurákkal sem, tény az, hogy én is azt teszem mint anyám: nem akarom őket látni.
De ez a nyilatkozat zavar, mert a szöveget nekem címzi a képernyőről belerondítva a nappalimba, és elvárja, hogy ezt akceptáljam, és a dolog így el legyen sikálva.
Bármit lehet tenni kétharmaddal: államosítani, alkotmányt fabrikálni, fékeket, elensúlyokat felszámolni, belepofázni mindenbe, ami a törvény megenged, azokat amúgyis reggelente írják meg, attól függően, hogy aznap milyen törvényre van szükség, bármit. Ez benne volt a játékszabályokban és engem úgy neveltek, hogy a kereteket, játékszabályokat felismerjem.
Közismert, hogy néha nem fogadom el őket, teszek rá, ha keményebben akarok fogalmazni, amennyiben nem találkozik etikai érzékemmel, és ezzel a problémával gyönyörűen együttélek mióta szobatiszta vagyok, és egy ideig még maradok is remélhetőleg.
De kérem:
Van amit nem tartalmaz a kétharmad.
Nem adja meg a lehetőséget a mindekori hatalom birtokosoknak, hogy annak lássam őket, aminek ők magukat szeretnék látni. Ha ők mégis így vannak ezzel, akkor az az ő problémájuk, nem könnyű kezelni orvosilag, de nem is reménytelen, vannak jó példák a sikerre, és ha másképpen nem megy, mióta feltalálták a mesterséges intelligenciát, nincs reménytelen eset.
Vannak itt ebben a szerencsétlen hazában elegen, akik még mindig az Arisztoteleszi logika szerint gondolnak és léteznek, és von Haus valamiféle stílus keretében működnek, beleértve a cselekedeteiket, ruházkodásukat, döntéseiket és érvelésüket is.
Tehát kedves kreatív fiúk ott fenn:
Nem vagytok ti semmiféle konzervatív, vagy polgári erők, csak szimplán erős helyzetben levő stílustalan figurák vagytok, ez az egyszerű helyzet.
Nincs ennél rosszabb dolog a világon: vegyétek egyszer a bátorságot, nézzetek bele egy egészalakos tükörbe:
Olyanok vagytok, mint a hajnali vonattal a Corvin Áruházba érettségi öltönyért feljött bumfordi társaság, csak hiányzik belőletek az elvárható szerénység.
Pocsékul mutattok, eláll a nyakatoktól a zakó.

Ha a Föld Isten kalapja....

..... naftalinban hervadozik a bokréta rajta.

Diana Krall és a trió

(Anthony Wilson hangszere: Gibson Les Paul Goldtop)

Faházi Andrea verse

.

(Szoktam elmélkedni megoldhatatlan dolgokon, hogy lehetne mégis úgy, ahogy nem lehet. wwan)

Utunk

zakatol a vonat
és vergődik a lélek
veled megyek
én is
az emlékező gének
őrült csatába
kezdenek
veled
velem
velünk
így vajon mennyit
nyerünk
merünk-e szembeszállni
múltban és jelenben
lesz-e jövőd
jövőm
én csak fogom
a két kezed
(te persze nem érzed)
fázol és éhezel
tébolyultan kérdezed
meddig zakatol még
a vonat és
vergődik a lélek

a vagonban fiatalok
öregek
egybegyúrt testek
cseppfolyós
ragacsos
gondolatok
szövetek
álmok
és az álnok
gének
befonnak mindent
mint a pókhálók
miközben zakatol
a vonat és
vergődik a lélek

(talán rám gondolsz)

együtt kuporgok veled
egy sarokban
s majd a hosszú
sorokban együtt várunk
egy számra vagy
a gázra
a keringő
dallamára
táncolunk jobbra
vagy balra
ahogy egy szent
akarat igazgatja
a sok
gémberedett
testet
és az estet
bejárja a könnyű
léptű
rettenet

de addig még
zakatol a vonat
és vergődik a lélek
tombolnak az
idegek
az
emlékező gének
benned
bennem
bennünk
hiszen mindig
tovább kell mennünk
(te mondtad
az ember erős
mindent kibír
de ki bír elviselni
ennyi emléket
kevés rá egy élet)

...

az Időn átlopódzom
hozzád bújok
szorosan
oltalomra vágyva
ez a kor olyan
otromba és gyáva

és én
félek
mert
a vonat
ma is
zakatol
és
vergődik
a lélek

.

http://7torony.hu/

Édes lányom, büdös disznó!

.

.

Édes lányom, büdös disznó!

Jól ki b…. bántál velem.
Felesleges neked a hegyibeszéd, ahogy már a kutyusnál is bebizonyosodott.
Jó, nekem volt kutyám, ezerszer elmondtam, akkor más világ volt. Mondom csak mondom neked vezetés közben, te meg durcásan ülsz a hátsó ülésen, mondom neked a hegyibeszédet. Nézek rád a tükörben, hátha hat rád a sok értelem, de te csak ülsz konokul duzzogva.
Aki szereti az állatokat, az nem tart kutyát.


A Szakács Jánosra emlékszel?
Na az ő öccse például annyira szerette a kutyákat, hogy nem is tartott otthon, csakis szakkönyveket tanulmányozott, hogy ha lenne kutyája, akkor hogyan kéne tartani, komoly kis könyvtára gyűlt össze ezekből a könyvekből.


Mert a kutyának rossz egyedül lenni, a kutya az egy családtag, mi meg sosem vagyunk otthon, különben is nem is az én kutyám volt a Dezső, hanem a Tomié, és nem is volt jó dolga, még sétálni is utált a nagy forgalom meg az örökös átépítések, munkagépek zaja miatt. Leállt pisilni rögtön amint kiléptem a kapun, az első fánál a trafik előtt, és nem hogy csak megjelölte volna a helyet, és jöhet a következő fa, nem: a Dezső ott állt 3 lábon, a negyedikkel indexelt, és pisilt egyhuzamban vagy fél litert, állt ott a gőzölgő pisi kellős közepében elnézést kérően nézve rám, és amikor végzett már fordult is vissza, mehetünk haza, neki ebből elég, a többi kutya imád, ő viszont utált sétálni.
Jó az is igaz, hogy egyszer lementem sétáltatni a Dezsőt, és igen elgondolkodtam, sétálunk szépen kettesben én meg a póráz, a Dezső meg ?
Hopp őt otthon felejtettem.


Szóval mondom ott neked a hegyi beszédet vezetés közben, te szenvtelenül hallgatod és ellenségesen nézel, és csak egyszer telik meg az arcod élettel, hirtelen meglátsz valamit az úton, és fülig érő szájjal kiáltod nekem, hogy odanézz apa! Kutya!


Mindig eléred amit akarsz:


Már az oviban is kibuliztad a Márta néninél, hogy ne kelljen készítgetni. Megyek érted fél ötre, benyitok a terembe, a többiek ott készítgetnek mindenféle szülők gyönyöre kézművességet, te meg? Ott ülsz a Márta néni ölében a tutiban a készítgetés helyett simogattatod magad, nagy franc vagy.


A zongorát becsülettel csináltad, én akartam, hogy zongora hangok illata járja be a szobát, és akkora harmónia legyen a családi életünk, mintha maga Lermontov hősei lennénk a Gloriett lakótelepen, hát ne ragozzuk, ez nem sikerült.
De te, ha utáltad is Misi bácsit, a goromba zongora tanárt, de becsülettel klimpíroztál, különböző határidőket szabtunk, hogy csak addig tarts ki és talán akkor majd megszereted a muzsikát, meg bekerülsz majd a suli zenekarba és akkor a buli középpontja lehetsz, vége az egyke lét keserűségének, minden a zenéből indul ki a matematika is maga a zene, és anya elintézte a Misi Bácsinál, hogy ha év közben nem is, de év végén átmehetsz a goromba Misi bácsi feleségéhez, Misi nénihez, de ö nem tartotta be az ígéretét, és nem engedett el.


Tudtam, hogy akkor itt a vége, igazad van.


Végül is a 3 hetes tábor tett pontot a dolog végére, amikor rávettelek, hogy ne add fel, csináld végig, mert akkor másban is kitartó leszel, és végső érvként beígértem neked, ha végigcsinálod, akkor abbahagyhatod a zongorát, jó te még belealkudtál egy tengeri malacot, mivel az a legkisebb méretű négylábú, amit már simogatni is lehet, és amiből két hét múlva kettő lett, jó, az én javaslatomra, mert én nem bírtam nézni szegény Pixi magányos tekintetét. Te persze előrelátó voltál, lány volt mindkettő, hogy nehogy elszaporodjanak kontrollálhatatlanul, nem rajtad múlott, hogy a két lány maciból megszületett kisvártatva a harmadik, mivel a másodikat ezek szerint áldott állapotban hoztuk haza… Most hallgathatjuk a Dreamgirls formációt éjszaka bulizni boldogan.

Anyád akarta, hogy mint ő, te is eminens legyél a suliban, én elleneztem, inkább a jó közérzetedet és a felszabadultságodat helyeztem előtérbe, és nekem lett igazam, ez sikerült… kicsit túl jól is. Ott billegtél a nagy átlag langyos víz kellős közepén, nem izgattad magad, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is leköröznek, nem beszélve az Adriról, aki még duplán hátrányos volt és mégis ő volt a number one az osztályban, plusz a fiuk is mind belé voltak szerelmesek.


Tudtuk, hogy nem szaggatod magad, csakis annyira, hogy hagyjanak békén, és ne legyél az átlag alatt, ha megkérdeztük még most is nyolcadik elején, hogy minden be van e rakva a táskádba, nem maradt-e itthon semmi, te gyorsan átfutottad a leltárt: spray, sminkkészlet megvan, részedről minden rendben.


Nem beszélek a bátyám két zseni fiáról, nehogy frusztráljalak, végül is egy lánynak nem kell az eszéből megélnie, mi összekapartunk annyit, hogy ha meghalunk egy jó ideig ne legyenek anyagi gondjaid, de azért ezerszer elmondtam neked, hogy az igazi biztonság az, ha éppen semmid sincsen, mert az ingatlanokat elviheti a háború meg az infláció, tehát csakis te magad tudsz lenni a saját biztonságod záloga, hogyha bármi történik, legyen akkora tudásod, végzettséged és alkalmasságod, hogy mindig megélj ezekből.


Utoljára első általánosban voltál a dicsőségtáblán a suliban, év végén a legnagyobb megdöbbenésünkre neveden szólítottak az évzárón, akkorát dobbant a szívem a meglepetéstől …. De azóta semmi.


Ültünk anyáddal egymást hibáztatva, hogy ha jó géneket kaptál, meg minden meg van adva, amit csak kitalálsz, akkor mégis miért nem produkálsz?


Eljött az idő gimit választani. Te kinézted magadnak a Károlyit, a spanyol nyelvi gimnáziumot, mert az Ricky Martin nyelve és hétvégén mindig jó bulik vannak, és a Karinthyt, ami 2 tannyelvű 5 éves és nemzetközi érettségit ad felsőfokú nyelvvizsgával, piszkos nehéz és óriási a túljelentkezés.


Már az írásbelin megleptél, mert az osztályban a tied volt a legjobb, amire korábban sosem volt példa. Téged persze csakis az érdekelt, hogy mi mennyire vagyunk büszkék rád, meg hogy lekőrözted végre a Julcsit, aki mindig is csalt 2 pofára, de a szóbelire nem szaggattad magad, nem készültél vérkomolyan, amikor kijöttél a teremből, nem voltál elragadtatva magadtól, még azt is gyanítottuk, hogy betliztél, az írásbeli túl könnyű volt, és a félidei előnyöd elolvadt mint a vaj, a Karinthyba biztosan nem kerültél be, ha valami csoda történik , talán Károlyiba bejutsz, de akkor elkapom a grabancod, ettől kezdve rendet csinálsz a szobádban, mert így ahogy most kinéz, persze hogy nem lehet eredményt elérni, vége a zabolátlan internetnek, központilag lekapcsolom és no TV, meg telefonálgatás, meg MSN orrvérzésig.


Dolgozom, és szól a mobilom.
A Karinthyból telefonál az iskola titkár, hogy olyan jó eredményt értél el a felvételin, hogy bármelyik elit tagozatra felvesznek, csak döntsd el, hogy melyikre szeretnél menni. A mesében van ilyen, anyádat felhívom, ő másfél percig nem ad ki összefüggő hangokat magából, pedig ez a szakmája.
Ja és egyébként lazán közlöd velem, hogy megnézted a neten, a Károlyiba is felvettek, 274 közül a huszadik helyen.
Apámat láttam így elérzékenyülve 1972-ben, amikor engem felvettek a Műegyetemre, és bevittem neki a hivatalos értesítőt. Az ő vágya volt ez, hogy minket felvegyenek egyetemre, magának erre nem volt lehetősége, kicsit közbeszólt neki az élet.


Most itt ülök magamba nézve édes lányom, büdös disznó, rendben van, megigérem, lehet rendetlenség a szobádban, bedaueroltathatod a hajad, nézhetsz horrort a moziban, nagy lányom lettél, megleptél és mérhetetlenül büszke vagyok rád, hogy ekkora hendikeppel, amik mi, hülye szüleid vagyunk, te hoztad ami az adott pillanatban éppen kellett és elegendőnek bizonyult.


Apa egyetlen lánya vagy, brumma, brumma, brummadza…..



.