Nagy Gatsby a Vígszínházban

Pukkadjon meg mindenki, még be sem mutatták a Vígszínházban a Nagy Gatsby-t, de én már láttam!
Pontosabban nem az egész színpadi előadást, hanem csak azt a részét, ami látszódott az emeleti kakasülőről a harmadik sorból.

Barátaim, ha a Vígszínházba vetne titeket a sors, mindenképpen próbáljatok olyan helyre ülni, kerül amibe kerül, ahonnan még a színpad első harmada is látszik! Ez azért jó, mert megfigyeléseim szerint a cselekmény leginkább ott játszódik!
Nyilván innen ered a minősítés, hogy első vonalbeli művészek meg a többiek.

Baráti társaság jóvoltából kerültem péntek este a Nagy Gatsby főpróbájára. Ifjabb Vidnyánszky rendezte, ami egy nagyon jó előjelnek ígérkezik. Láttam már a fickót a Diktátorban ugyanitt, az bizony egy első osztályú produkció volt, nem mellékesen pont azért, mert ott az Ifjabb Vidnyánszky parádézott a színpadon, mint egy igazi Chaplin szorozva kettővel…

A körülményekről annyit, hogy pénteken éppen nagyon meleg volt a városban, az előző napok, hetek összes esője akkor párolgott fel az aszfaltról és az összegyűlt pára mind a Vígszínház emeleti nézőterén - nevezhetnénk akár padlásnak is koncentrálódott.

Ebben a kb. 45 fokos hőségben igen kellemes beülni a szűk sorokba, a lábnak nincs hely, aki viszont laza kötésű és rendszeresen jógázik, az simán a nyakába veheti az alsó lábszárát és így kényelmesen élvezheti a produkciót. Én sajnos nem tartozom a laza kötésű férfiak szerencsés közösségébe, és a jógázó Gandhi szellemisége is inkább inverz üzemmódban csapódott le a rendszereken átívelő bosszantó magyar történelemben lezajlott szocializálódásom során, ezért még mielőtt helyet foglaltam volna, már néhány elharapott anyázás szorult belém. Jó, azt is tudni kell, hogy mire felérsz az emeletre meg kell másznod 80 lépcsőt hogy elérj a célig.
Ráadásul szerencsétlenségemre megint ember módjára öltöztem fel, mintha színházba mennék, ahelyett, hogy fecske fürdőgatyába és strandpapucsba csomagoltam volna magam, mintha a Palatinusra készültem volna.Mindjárt kiderül miért, ha tovább olvasod ahogy illik!

Leülsz és vágyakozva tekintesz magad mögé, vannak ugyanis reményt keltő szellőzők is sárgaréz rácsozattal takarva a Vígszínházban, amiről még akár arra is gondolhatsz, hogy hűsített levegő fog beáramlani a nézőtérre, vagy legalább friss, ha nem is hideg.
Most utólag segítek azoknak, akiket a kérdés foglalkoztat jegyvásárlás előtt:
Légkondícionáló nincs a Vígszínházban, vagy van, de nem működik.

Ha létezik olyan, hogy Metoo mozgalom a budapesti színház látogatók között, akik szintén majdnem megfulladtak oxigén hiányban és kiszáradtak bármilyen előadáson, akkor öntudatosan csatlakoznék hozzájuk.
Igen, van az áldozat hibáztatás, hogy minek mentem oda, meg még fizettem is érte, akkor vessek magamra! Ezt most azért mondom, hogy legyen már vége az évtizedek óta suttogó riasztó híreknek a színházi világból, itt nem csak nőket molesztálnak, de még a nézőket is olyan helyzetbe hozzák, amire nem számíthattak.

Térjünk rá tehát a Nagy Gatsby-re. Ez eredetileg egy siker regény, rajtam kívül nyilván mindenki olvasta, vagy ha nem, akkor is mondhatja, hogy olvasta. Mindenképpen érdemes elolvasni Scott Fitzgerald művét, mert így esély nyílik arra, hogy megértsd a történetet.

Én láttam pár éve a második amerikai film adaptációt angol eredeti hanggal és felirat nélkül moziban, de sajnos történelmileg úgy alakult, hogy a filmnél a vizuális látvány és az angol szöveg összességében nálam annyit eredményezett, hogy nagyjában egészében semmit nem értettem a cselekményből, így a szervezetem ilyen esetekben úgy reagál, hogy álmosság és légszomj tör rám, riadt tekintettel fürkészem a menekülési útvonalakat, és ha ilyen nincs, vagy győz a jólneveltség, akkor a nézőtéren megadóan elalszom.
Akkor Így is történt, de legendás jólneveltségem olyan magas szintű, hogy még csak nem is horkoltam. Én vagyok a hibás, mert a mozivásznon a főszerepekben Leonardo Di Caprio , Carey Mulligan meg Tobey Maguire pompázott, mások számára érthető amerikai angol nyelven, de én a british english-t tanultam az Essential english for foreign students nyelvkönyvekből a Ratkó gyerekek évfolyamából, és úgy tűnik, hogy túl foreign voltam a nyelv irodalmi szintű befogadásához. Vagy csak lusta.

Az első, 74-es filmváltozatot sajnos nem láttam, ahol Robert Redford és Mia Farrow alakítja a főszerepeket. Ugye 74-ben nem biztos hogy bemutatták ezt a körúti Vörös Csillag filmszínházban, de nem is zárható ki. A puha diktatúra emlékeim szerint beengedte az olyan amerikai filmeket, amik masszív rendszerkritikát fogalmaztak meg a rothadó imperializmus fellegvárával szemben, a szerelem meg nem volt veszélyes a Varsói Szerződés osztályharcos nézői számára sem, akik házastársaikkal vagy munkahelyi szeretőikkel jutottak hozzá a jegyüzérektől az élményhez.
A Deer Huntert filmet persze letiltották, de a Gatsby véleményes lehetett MSZMP kulturális főosztályán, amit egyszerűbben Aczél Györgynek is nevezhetünk.

De térjünk rá a Vígszínházra!
Már említettem, hogy ami a színpad első három méterén játszódott, azt én nem láttam. Az emeleti réz korlát, ami arra szolgál, hogy nehogy egy néző, aki az előadás hatására elalél, lezuhanjon a földszintre, ezzel érthető bosszúságot okozva a művészi áhítatra szomjúhozó jegyvásárlóknak, ez a korlát tehát kijelöli azt a demarkációs vonalat, ami mögött még az emeleti nézők látnak valamit a színpad maradék, hátső részéből.
Nagy szerencsém volt, mivel Vidnyánszky rendezte produkció olyan pörgő, remek zenével megtámasztott, fantasztikus táncosokkal és illúzió keltő koreográfiával működött, hogy ez a maradék szinpadi rész is bizonyosságot adott, hogy ha látnám a darabot, remekül érezném magam!

Jó, az is igaz, hogy a korlát fölötti részen átleselkedve még láthattam volna a színpad hátsó részét, de abból is csak annyit láttam az első felvonásban, amennyit az erkély első sorában a korlátra támaszkodó és ódivatú tupírozott frizurával súlyosbított hölgy fejének kontúrja afféle diszkrét kimaszkolásként látni engedett. Azaz láttam a színpad jobb és bal felének három méternél hátrábbi részét, ahol a táncosok átsuhantak- nagyon jól- és ahol a főszereplők dialógusaik elmondása után távoztak, ahogy a szerzők a szövegkönyvben írják: „jobbra el”.

A főpróba „ mint előadás” jelleggel zajlott, ifjabb Vdnyánszky megjelent az elején és kedvesen ajánlotta az első nyilvános eseményt fenntartásokkal, hogy lehetnek technikai hibák stb. De azt kell mondanom, hogy ha voltak is, nem vettem észre, pedig dolgoztam színházban pár évig, de ez egy olyan dús, mérhetetlen gazdagságú színpadi eszközzel megvalósított óriási munka volt, ahol nem csak az előtérben, de középen és a harmadik rétegben is precízen és hatásosan kidolgozott produkciót kapott a néző. A szereplőkról annyit, hogy bárki megnézheti a színlapon, én nagyjából senkit sem ismertem maximum névről, kivéve Hegedűs D. Gézát, őt meg nem nagyon csípem, de ez maradjon a mi titkunk. Múltkor láthattam tök meztelenül szintén itt, nos ettől sem javult meg az affinitásom, de akkor jobb helyen ültem és ugyan elfogyott a levegő a látványtól, de hűvösebb volt.
Még annyit a szakmából, hogy aki megnézi, az figyeljen az áttünésekre, amik a Sztanyiszlavszkíj színházakban az egyszerű „sötét” szóval jelennek meg, azaz vaksötét lesz, a színpadot átrendezik majd felgyulladnak a reflektorok és egy másik színpadképet láthatunk, mintha elvágták volna. Ilyet csinálnak rossz klasszikus filmeken is, de a jobbakban ez nem így megy. Vagy a zene, vagy a kitartott szünet, vagy egy szöveg vagy valami más, eredeti módon alkalmazott eszközzel tartják fel az illúziót az értő közönség számára. Most Vidnyánszkynál az áttünéseknél látszott legjobban az illúzió keltő, finoman visszafogott magas szintű művészi munka.
Jól értesültek azt mondják, hogy szerencsés vagyok, mert erre az előadásra majd jó ideig reménytelen lesz jegyet szerezni. Nem is én szereztem most sem, de köszönöm Judit Schuller Sucinak, aki még azt is derűsen fogadta, hogy Kálmán, akivel még kézen fogva érkeztek a napsütésben a Vígszínházhoz, az első felvonás után elszántan közölte, hogy távozik és legközelebb akkor jön színházba, ha ott európai körülményeket talál.
Na ez utóbbira sokan várunk, és nem csak színházban, de úgy általában is, soha meg nem valósuló, jól élhető országra áhitozva.