2011. november 29., kedd

Kulcsár Attila az új gazdasági miniszter-jelölt!





Közmegelégedésre Kulcsár Attila váltja Matolcsy Györgyöt a gazdasági miniszteri poszton- jelentette be Giro Szász András, kormányszóvivö.

Szíjjártó Péter, a miniszterelnök szóvívője, visszatért rekreációs szabadságáról, és közölte, a kormány a helyén van. Hogy hol lenne legjobb ez a hely, arról megoszlanak a vélemények.

A hírre azonnal megerősödött a forint, az Euro pedig 300 forint alá is beköszönt a kora-esti tőzsdei hírek szerint.

Az IMF Hilton szállóban utolért képviselője is most értesült a hírről, melyet megelégedéssel nyugtázott. Kuijelentette, hogy végre egy épkézláb alak, akivel szót lehet érteni, Matolcsynak pedig gyors gyógyulást kívánt.

Gíró-Szász örömét fejezte ki, hogy immár másfél évvel a második Orbán-kormány hivatalba lépése után ez az első eset, hogy az intézkedéssel sikerült nemzeti egységbe fogni mind a parlamenti pártokat, mind a lakosságot.

A körülményekhez tartozik, hogy nyolc év után jogerősen megszüntetett Kulcsár Attila ellen minden kényszerintézkedést a Fővárosi Bíróság (FB) a megismételt elsőfokú büntetőper tavaszi tárgyalásán. Ugyanakkor Matolcsy György még meg sem kezdte büntetése letöltését ugyanazokban a vádpontokban, amivel Kulcsárnak kellett szembenéznie közel egy évtizedig.

Ismeretes, hogy A Kulcsár elleni vádirat lényege szerint Kulcsár Attila a K&H brókercégének dolgozójaként 1998 és 2003 között rendkívül magas hozamokat ígérve, offshore cégeken keresztül, jogosulatlanul forgatta ügyfelek - magánszemélyek és egyes állami vállalatok - pénzét, és ezzel sokmilliárdos kárt okozott.

Ezzel a cselekménnyel, ha egyáltalán elkövette volna Kulcsár, tisztakezű gobellinszövő asszonynak minősíthető a dolgok mai állása szerint.

Matolcsy György ugyanis nem milliárdos károkat okozott, hanem sok százmilliárdosat, amit viszont takarékos módon is bizonyítani lehet, nem szükséges hozzá 8 évnyi költséges nyomozó munka és szakértői vélemények bekérése, elég az államháztartási adatokat lekérni.

Kulcsár sikkasztásának vádja is megdölt:

A sikkasztás vonatkozásában Kulcsár a tárgyalásokon vitatta, hogy lett volna rendelkezési, utasítási vagy aláírási joga a K&H brókercégénél, így viszont sajátjaként sem rendelkezhetett a pénzzel, a csalás megállapításához pedig a többi között azt kellene bizonyítani, hogy Kulcsár tévedésbe ejtette a sértetteket. A vádpontok között szerepel még pénzmosás, orgazdaság és okirat-hamisítás.

Matolcsy ellenben 3000 milliárd magánnyugdíjpénztári összeget sikkasztott el, azaz sajátjaként kezelt, melynek a nyakára is hágott közel egy év alatt. Mindehhez aláírási és rendelkezési joga is volt, tehát a sikkasztás körülményei fennálnak. A csalás gyanuját erősíti Matolcsy esetében, hogy a nyugdíjpénztári pénzeket nem csak erőszakkal és zsarolással csavarta ki a megfélemlített befizetők kezéből, hanem futtában még azzal is hitegette őket, hogy " nyugi, 14 hónap múlva visszakapjátok!"

Ehhez jön még az Eu hitelből megvásárolt és eltőzsdézett MOL részvények ügye, amin szintén százmilliárdokat bukott az ország, mentségére szóljon Matolcsynak, hogy mindehhez neki nem volt szüksége annyi időre, mint Kulcsárnak.

Jó hír, hogy Kulcsár Attilánál nem áll fenn a szökés és elrejtőzés veszélye.

Rossz hír viszont, hogy ugyanez igaz Matolcsyra is.

Pedig ha Matolcsy elszökött vagy elrejtőzőtt volna még hivatalba lépése előtt, akkor Magyarország leminősítése szóba sem kerülhetett volna.

Szintén délutáni hír, hogy Orbán Viktor és felesége Lévai Anikó baráti vacsorára hívta Gyurcsány Ferencet és feleségét Dobrev Klárát. A vacsora 40 perces késéssel kezdődött, a becsinált leves szinte teljesen elhült, mivel sem Orbán sem Gyurcsány nem akart a másik előtt helyet foglalni, ..."csak utánad Feri!..." , illetve "...a világért sem előtted Viki..." patthelyzet alakult ki. Végül az IMF érkezése segített, akik ismertették elképzelésüket a patthelyzet feloldására.

Egyszerűen annyit mondtak, hogy leülni.

A közgaszdász szakma is egyetértett a kinevezéssel, Attila kedves csibész, jelentette ki Bod Péter Ákos, sok pénzt is keresett mindenkinek, mielőtt a Lehmann Brothers bedölt, és a szaldója pozitív, csak nem látszik.

Matolcsy György elzárkózott a kommentálástól, csak Zolival, az ápolóval üzent, hogy "sajnálhatjátok, rengeteg ötletem lett volna még!"

MTI- Reuters-Alja Jazzira

.

Nincsenek megjegyzések: