Csengőfrász: A hazai helyzet FOKOS-ódik!

A pocsék átkosban nem volt hétfőn TV adás, szerencsétlenségünkre a helyzet mára megváltozott.
Bár ne tette volna.
Jó lenne egy nap lélekmérgezés nélkül, de az élet nem kívánság műsor.
Hétfő reggel az ember gyanútlanul bekapcsolva felejti a Tv –t, már a gyerek is elment a suliba, és a nappali szellőztetése mellett letüdőzheti országunk emblematikus politikai elitjének napi gyomorszáj revüjét.
A találóan Parlamentnek nevezett, és megjelenésében valóban megszólalásig ilyesmire emlékeztetető épület ad terepet a mérhetetlen jobbító szándék és tenniakarás szép megnyilvánulásainak. Megszólalásig, mondom, mert a megszólalás után igen érdekes dolgokat hall a gondterhelt adófizető.
Izgatottan lapozgatja a műsorújságot, hogy netán valami műsorváltozás történt, és most Grósz Károly sportcsarnoki fehérterroros jövendölésének Tv adaptációját adják-e, de nem: ez a valóság.
Perzsa képviselő, aki a betiltott, de azért remekül funkcionáló gárda alapító tagja, felszólítja O. Viktor miniszterelnököt, hogy fossza meg K.-t a Kossuth díjától. K. személye egyelőre maradjon háttérben, valószínűsíthető, hogy a házban nem sokan olvasták munkásságát, mondják ugyan, hogy olvasni jó, de mi a francnak?
K.- ról Annyit kell tudni, hogy nemrég írt valahova valamit, amit ha nagyon akarják, akár félre is lehet érteni.
És igen, nagyon akarják.
K ugyanis egy olyan nélkülözhetetlen célcsoport tagja, mely kiválóan alkalmas társadalmi feszültségek levezetésére nehéz időkben. Úgy kell az ilyesmi itt Trianonban mint egy falat kenyér.
K. a gyengébbek kedvéért (akikbe azért az értelmiségi elitnek nevezett nem túl széles népréteg is vastagon beletartozik), a lehető legvilágosabban kiszerkesztette írásából az inkriminált kifejezést és állítást, de ez senkit sem érdekel. K. közel a nyolcvanhoz a maga 45 kilójával és mosolymentes emlékeivel egy rossz korról, egyszer indulatosan fogalmazott.
Hát szégyellje magát az érdemtelenje, komolyan mondom az embernek kinyílik a fokos a feje felett, és mindjárt meglengeti!
Jó, elvették már tőle a díszpolgárságát közmegelégedésre, de a köz még nem elégedett meg. Nagyon nem. Vagy nem kell hagyni megelégedjen. Van itt még tennivaló bőven.
Most a Kossuth díjára kéne valami megnyugtató megoldást keresni, mert nagyon aggasztó, hogy van neki. Ha a céllövöldében lőtte volna légpuskával, akkor nem lenne gond, mert az ilyesmi azért szent s magántulajdon, de sajnos nem így esett. Évtizedekig írt a gazfickó, és mételyezte a lelkeket, és ezért adták neki valamikor valakik. Az ilyesmit meg jogtechnikailag visszamenőlegesen korrigálni lehet és kell is, a mocskostetevesmindenit a hálátlannak!

O. válaszában előrebocsájtja, hogy személyes izlése (SIC) (ez egyébként valóban hírértékű, hogy ilyenje van neki, namilye van neki, személyes izlése van neki…és refrén… mert erről az oldaláról az elmúlt 21 évben még nyomelemekben sem derült ki róla semmi ) „nem esik egybe a kinevezettekkel”, neveket nem említ, de talán ezúttal nem Dörner Györgyre gondolt. Személyes izlése nem berzenkedett, amikor szintén Perzsa képviselő úr sorozatosan „Alföldi Robertázott”.

Kijelenti, hogy „jobboldali, keresztény és magyar politikusoknak sokszor(!) Nemtelen, szamár, rasszista, gyalázó kijelentéseket kell tűrniük. Példát nem említ, de nyilván a mocskos zsidók, a megy a vonat Auschvitzba és hasonlókra gondol, ami afféle hungaikumként a pesti flaszter közkedvelt és elfogadott rigmusa lett az elmúlt 2 évtizedben, és ami joggal sértene egy valóban magyar, valóban keresztény és valóban jobboldali poitikust, ha lenne ilyen. De nincs, vagy még a függöny mögött melegít. Ha így van, már alaposan megizzadhatott, és várjuk szeretettel, mint Bob Herceg belépőjét.
Nem nehéz elképzelni O. miniszterelnök úr napi megpróbáltatásait útban a második kerületből a Kossuth térig. Megy le a Hidegkuti úton, és már a Nyéki úton a lámpánál megállítja egy jólöltözött baloldali liberális, és gyalázza, ami a csövön kifér.
A sokat citált „genetikai” kifejezésével kapcsolatban joggal kiált plágiumot, mert az övé a COPYRIGHT, a genetikázást ő hozta be a közbeszédbe, szó szerint:

"Nekünk egy nemzeti baloldalra is szükségünk van Magyarországon. Sokan persze szkeptikusak, mondván, hogy különböző - genetikainak talán túlzás lenne mondani -, inkább fogalmazzunk úgy, hogy történeti meghatározottság miatt ennek az esélyei csekélyek.”


O. válaszában Megnyugtatja a gárdakapitányt, hogy hamarosan törvényt hoznak a problémára.

Taps.

Elhangzik még egy nehezen értelmezhető megfogalmazás Perzsa úrtól, rámutatva K. íróra: „Az ő által jól látható kör sorozatosan megszégyenít minket.”. Továbbá megjegyzi, hogy megindult az ajvékolás. És hogy a miniszterelnök Ne legyen gyáva.

O. válaszában bátran kijelenti, hogy „Nem megy a szomszédba segítségért, ha a fokosát kell, a feje fölött megpörgetni.”
Kis türelmet kér, mert a formára adni kell, tehát kb. 50 nap és a probléma megoldódik. Kis türelmet.

Hogy a városlakók se maradjanak buták, néhány hasznos tudnivaló a fokosról:

„A harci fegyverként használt fokos előnye abban volt, hogy egyetlen eszközben egyesítette a vágó és szúró funkciót. Ha nem azonnali halált okozó, akkor rendkívül nehezen gyógyuló sebeket szakított. Hátránya viszont abban rejlett, hogy nyelének általában nincs a kézfejet védő eleme, ezért gyakorlott – és a fokos veszélyességét, működését ismerő – vívó, hatékonyan védekezhetett ellene. (Természetesen a nyele ettől még kaphatott fém védőborítást.) Használatához speciális lábtechnika is szükségeltetett, amely lehetővé tette a más szálfegyverrel küzdő ellenfél kicselezését, vagy éppen a fokossal történő lefegyverzését. Bizonyosnak tűnik, hogy a kanásztáncainkban, botolóinkban megőrzött lépéskombinációk az egykor fokosokkal vívott, gyalogos harci helyzetek, "gyakorlatok" leképezései. A gyalogos funkcióhoz köthető a harci balták rövid nyelű példányainak dobófegyverként történő alkalmazása is, hozzátéve: mindig az adott szituációtól függ, elhajítjuk-e a baltát, azaz megválunk-e "életmentő" szálfegyverünktől?”

Megnyugtató, hogy miniszeterelnökünk eurokonform érvrendszere attributumát a fent említett harcibalta fej feletti meglengetésével szemléltette, ami már eleve kizárja, hogy őt összefüggésbe lehetne hozni a finom leheletű közírónk Ascher café-jával, ahol ilyesmik felbukkanása nem gyakori.

A szélsőjobbnak kiosztott pofonokra tehát még picinyt várnunk kell.