Steinmann a bóvli

Matolcsy György ma reggel jó hírrel rántotta fel a lakásom redőnyét kívülről, és mosolygott be az ablakon a Nap helyett.
Ki az ágyból lusta népség, „a legjobbak között vagyunk!!!”

Jó hallani az ilyesmit.

Első pillanatban őszintén meg kell említenem, hogy életem során nem gyakran keltettek azzal hogy a legjobbak között vagyok…

Rögtön bevillan édes lányom általános iskolai harmadik osztályos szülői értekezlete
Meghallgattuk tisztelettudóan Mária néni osztályfőnök beszámolóját a gyerekek közösségi magatartásáról, az osztálypénzről, a nehézségekről, amik miatt kénytelenek vagyunk egy kisebb osztályterembe költözni, amit a konyhából választottak le egy gipszkarton fallal, azt is, hogy a lurkók a továbbiakban nem használhatják az alsó tagozatosok udvari játszóterét, mert a mászóka és a többi kedves játék nem kapta meg az EU-s sztenderd megfelelőségi engedélyt a mérleghinta is eltörött, de a kérdést megnyugtatóan abszolválták olyan módon, hogy bár pénz nincs az elkövetkező években, hogy hintát vegyenek a gyerekeknek, de minden eszközre kitettek egy táblát, hogy tilos használni. Addig is kimehetnek persze a gyerekek az udvarra és nyugodtan szaladgálhatnak a kikopott fű helyét átvevő porban.


Majd szépen beálltam a sorba, hogy személyesen is érdeklődjem édes lányom tanulmányi előmeneteléről.
Az ilyesmi egyébként igazából nem arról szól, hogy majd meghallgatom a problémákat, és még aznap este felcsigázom a lányom tudásvágyát, inkább arról, hogy magamról állítsak ki egy lehető leghihetőbbnek tűnő hamis képet, miszerint életünk epicentrumában az iskola, és azon belül is a harmadiki osztályos matematika szorobánra optimalizált oktatási metodikája áll.

És ha a pedellus néni látja rajtam az elhivatottságot, másnap bevillan érdeklődő tekintetem emléke számára, miközben lányom felelés közben tanácstalanul áll kezében a krétával a számhalmazok problémája és a várakozó tekintetek előtt. Mert köztudottan „Steinmann a zseni” sosem a mi gyerekünk.
A kedves szülő szülői értekezleten megnyilvánuló szorgalmi eredménye majd holnap kedvezőbb vagy legalábbis elnézőbb megítélést biztosít szeme fénye számára.

Sorrakerültem az asztalhoz járultam, illendően bemutatkoztam, én vagyok a Szeréna apukája, elnézést, hogy én vagyok itt egyedül férfi, de a mama ilyenkor dolgozik, tehát velem kell beérnie.
Semmi baj Nemes apuka, mondta Mária , miközben az osztálynaplóban lapozgatott, gondterhelten. Lássuk csak, mondta, de én nem láttam, csak ő a jegyeket.
Egy ideig csendben tanulmányozta lányom első mérhető eredményeit, majd becsukta a könyvet és összefoglalóan közölte a verdiktet:
„ Nemes apuka, a lánya nincs a legjobbak között.” -Majd egy auftaktot kivárva még azt is hozzátette nyomatékosan: „Bizony.”
Ekkor lépett be egy jeges fuvallat a kommunikációnkba.
Én még a kötelező és megelőlegezett mosollyal az arcomon készültem a remélhető legkedvezőbb hírekre, lévén a mondat elhangzása után még nem telt el akkora idő, hogy a várthoz képest lehangolónak számító meglepetés átrendezhette volna arcizmaimat.
Lelkem még a korábbi, jóleső tudatlanságból táplálkozó, alaptalan derű tartalékait élte fel.
Mária felnézett, számon kérően tekintett rám, hogy milyen lépéseket kívánok tenni ezen tarthatatlan helyzet orvosolása irányában.
Én ellenben lelki szemeim előtt pici lányomat láttam, aki csak nemrég kezdte el általános iskolai tanulmányait.
Bevillant, hogy elsőben a legelső tanítási napon hazajött, közölte, a maga részéről befejezte tanulmányait a közoktatás alaprendszerében, és minden bizonnyal visszamegy az Óvodába.
Magyarázatként hasonlóan Beamter Bubi dzsessz-zenészhez (http://hu.wikipedia.org/wiki/Beamter_Jen%C5%91) akit Örkény tett hallhatatlanná az olvasók számára, annyit adott elő, hogy azért hozta ezt a döntést, „mert ott jobb.”
Erre a képre ráadásul azonnal az agyamba villant egy másik is: Én magam is hasonlóan tettem csak 40 évvel korábban, az első osztály első tanítási napja után.
1961-et írtunk Már nem én, hanem a többiek, akik már írni tudtak, na nem az írás élvezeti értéke értelmében, hanem töltőtollilag.
Megrendülve a tudás belvárosi panteonjának nyomasztó hangulatától, a jeges germán istennő küllemű Melánia osztályfőnök néni padlólakkal fixált másfél hullámos frizurájától, mely alapjaiban rendítette meg nyiladozó libidómat, (fontos hozzátennem, hogy velem ellentétben Kádas Peti 6 évesen közölte, hogy gyerekek, a Schöntálernénak milyen jó segge van.) azonnal barátságot kötöttem Halász Pityuval, és ketten 6és fél évesen hátitáskánkkal nyakunkba vettük a közeli utcákat, hogy kiszellőztessük a nyomasztó nap emlékét gondterhelt fejünkből.
Sorra került az óvoda is, tehát nem igaz, hogy a nosztalgia az öregkor jellemzője, vagy mindenestre én már igen korán elkezdtem. Persze ma már tudom, hogy már a nosztalgia sem a régi.
Még anyám riadt tekintete ugrik be, amint délután fél hatkor Vécsey Lili barátnőjével futólépésben végigpásztázva a szóba jöhető helyeket, míg végre rám talált a Belvárosi Kávéház kapualjában.

Így elmerengve ízlelgettem az imént elhangzó váratlan bejelentést, és elgondolkozva, hogy apa és lánya milyen hasonló lelki világú emberkék voltunk, mérlegelve az elhangzottakat, ismétlem, „ az ön lánya nincs a legjobbak között! Bizony!”- kikínlódtam magamból a mindenki számára megnyugtató megoldást.
- Mit gondol Nemes apuka? –kérdezte sürgetően Mária, a nagyon komoly pedagógus.
-Ha nincs a legjobbak között, akkor egyszerűen ültesse közéjük! - válaszoltam megkönnyebbülve, hiszen ki a fenét zavar, ha az egyetlen lánya nem eminens, lényeg hogy a szívzöreje nem kíván semmiféle korlátozást, vannak barátai és különben is nekem ne szidja senki a lányomat, számomra pont úgy jó, ahogy van, a többi meg a pedellusok dolga, és ha pocsék munkát végeztek, akkor ne rajtam kérjék számon a következményeket!
Ez hallatlan.
Pont olyan ez, mintha a dolgozat beadásánál a lányom a tanár pofájába vágná a füzetet, mint a kesztyűt párbajnál annó,- Nézze meg milyen munkát végzett! - kommentárral.



Nade Matolcsy úr nem Mária néni.

A legjobbak között vagyunk! És nem mondott hülyeséget, nem is hazudott. Mert nem azt mondta, hogy a legjobbak vagyunk, csupán annyit, hogy akik között vagyunk, azok a legjobbak.
Én nem tudom kikre gondolt, és hogy milyen értelemben. Talán földrajzilag? Lehet.
Itt a mindennapos örömünkre szolgáló Kárpát medencében jó lenni.
Bizony!
Ukrajna mellett lenni jó dolog, Szerbia sem kutya, Szlovákia meg egy főnyeremény.
Bizony!

És azt sem tudom, Matolcsy úr kire gondolt az alanyt illetően: az országon belül személyünkben egyszerűen jó társaságban vagyunk. Rengeteg a Nobel díjas, volt díszpolgár típusú emberünk.

Tényleg, segítsetek már, mert itt megakadtam: Hogy helyesebb írni:

1:

A Nobel díjasaink között a volt díszpolgár származású emberek aránya túlreprezentált.

Vagy így tapintatosabb:

2:

A rendes magyarok száma a Nobel díjasaink között számarányukhoz képest alulreprezentált, Jó lesz belehúzni!

Lényeg az, hogy a legjobbak között vagyunk. Bizony.