Ébredés negyed négykor

Ősz lett. Rövidebb nappalok, nyakadra borul az ég, az ablakok bezáródtak.
Csak te sietsz konokul az elképzelt dolgodra.
Minek is ciripelsz?
Nem vetted észre?
Már rádszámoltak.

Chaim Topol

Elegem van már magamból, ahogy írtam is, a dagályos szövegekből, írok lényegesebb dolgokról és tömören.
Virág ugyan szememre hányja, hogy csak viccelődésre használom szerinte jobb sorsra érdemes agyamat, mások azt mondják, jó fej vagyok, de csak egy a biztos, hogy levél nehezéknek.

tehát:

Egyszer Chaim Topol, a híres Tel-aviv-i aktor, gyerekkorában kis késéssel betoppant a két házzal arrébb szervezett gyerekzsúrba.A többiek nagy örömmel köszöntötték. De annyira, hogy az ováció hangja eljutott a nagy Oroszországba is.

Ők (mint általában is az oroszok) (meg általában is a szlávok) közismerten szeretik a zsidókat, ha menni akarnak, inkább marasztalják őket.Ennek bizonyítéka, hogy még erről a kis eseményről is egy várost neveztek el.

A város neve pedig:

Szevasz-Topol .

Legközelebb pedig Neu Robiról írok.

Őrület, csődület a Károliban!!!

Elvileg zsidó lennék én is, a vérvonal adott, kóser tisztaságú, az életforma viszont zéró. Mit szépítsem?
Ha úgy vesszük, apám végül is rabbiképzőben kezdte, munkaszolgálatban és a Gestapon folytatta, a háborút a szabályokat megszegve túlélte, a rabbiságról erős kormánymozdulattal átváltott a motorversenyzésre., és a zsidóság felejtős lett. Talonban ott volt, sosem tagadta meg, de már más érdekelte.
Valamikor a 70-es években hoztuk el nagymamánkat „a” mamit hozzánk a Rákóczi útról, ahol társbérletesített, eredetileg polgárinak indult, majd prolisított lakásában várta rendületlenül vissza háborúban „eltünt” fiát Jánost, Istvánt már nem, mert őt még lehetősége volt eltemetni 17 évesen. Ezt nyilván tudjátok.
Mami péntekenként gyertyát gyújtott először a fürdőszobában a rozsdás kád felett és fejét betakarva imádkozott nyilván az életből és életéből kitépett fiaiért de értünk is, csak nekünk tapintatosan nem szólt róla. Én meg voltam döbbenve, amikor véletlenül benyitottam, ilyet sose láttam tőle, annyit reagáltam, hogy másnap, amikor nem látta, a réz gyertyatartót behoztam az ágya mellé a volt gyerekszobánkba, ahol ő gyógyulásképpen nálunk lakott, és legközelebb már nem is kellett a fürdőben tapintatoskodnia.
A Szeri viszi tovább a mami nevét, azt mondják, ez valami zsidó szokás, én nem tudtam róla. Vagy nem tudtam, hogy tudtam róla.
Anyám testvérei, István és János sem volt gyakorló zsidó. Zsidó iskolába jártak a Bérkocsis utcába, ennyi, sok jelentősége nem volt, csupán annyi, hogy innen a nagytekintetű magyar közigazgatás jogot formált arra, hogy miután már Jánosnak életében elvette mindenét, beszűkítette életterét , (mert igenis van ilyen és nem csak lébensraum), végigkergette és robotoltatta a munkaszolgálatban bokrétás országunkon, azzal már nem szennyezte be a kesztyűs kezét, hogy maga vette volna el végleg legyengített életét, exportálta nyugatra, mint most az ártalmatlanítani való veszélyes hulladékot, hogy legyen mivel takaróznia a későbbiekben, kérem szépen, mi törvényes utat jártunk, a csúnyaságokat mások csinálták.
Nekem ez sok volt.
Mit „volt”, még most is a nyakamig ér, és ha már ott van szorít is erősen. Emésztem emésztgetem, de még kell egy kis idő hozzá, hogy túllegyek rajta. Nem tudom pontosan mennyi, mondjuk újabb 145 év ami 67 óta eltelt, de ennyi már nincs nekem hátra, hiába eszem műzlit meg joghurtot reggeltől estig és még éjjel is teljes kiőrlésű komisszal álmodom, na ezt is a ruszkik hozták most meg mennyit képesek kérni a Rotschildban érte, ez már inkább rablás.
Razo temette anyámat, apámat, kész, több nincs, mit kérhetnék tőle még? Most ő vakarja a fejét, tisztújítás lesz a Károliban, a civil vezetőség megújul, és ezúttal nem automatikusan lépnek „hivatalba” az új személyek, hanem programot hírdetnek előtte, azaz van választás is a választáskor.
Károli zsinagóga, ehhez mi közöm nekem?
Mondjuk szinte naponta jártam arra a környékre három házzal arrébb, ott vettem fel reggelente a 4 diplomás „segédemet” (most asszisztensnek nevezik jobb helyeken, de én nem vagyok egy jobb hely), meg ott van a sarkon a nemibeteg és aids szűrés is, amit nem árt tudni, de hogy zsinagóga is lenne ott, ez eszembe sem jutott.
Mi kérem nem hivalkodunk, van egy igen híres épület a korábbi Filmmúzeummal átellenben, közép-Európa legnagyobb zsinagógája, azt rendőrök védik Zsigulival, de azért jobb lenne ha nem kéne megmutatniuk mire képesek, mert még kiderülne, hogy mire.
A Károli meg az összes többi is szépen be van ágyazódva a magyar civil valóságba, olyan kis diszkrét módon, mintha ott se lenne. Kérem, elmegy az ember a kovácsoltvas liftajtó mellett, végig a felfeszített levélszekrények után, na ott a bejárat, és már be is léptünk a varázsos keletre, a zsinagógába. Van ennek egy magyaros bája, mint amikor a maminak vettem az Új Életet, és a féllábú újságárusunk, akit ezer éve ismertem a felszab téren, szépen összehajtva becsomagolva adta át, nehogy mások érzékenységét sértsük vele. Én nem is tudtam, hogy ilyen érzékeny népem van, máskor ez valahogy nem manifesztálódik. Inkább sőt.
A Nagyfuvarosban is voltam korábban Razonál amikor úgy adódott, kipában lazultam az utcán az esemény előtt, Pesten máshol nem is éreztem magam olyan biztonságban kipában, mint ott, a dzsumbujban a romák és kínaiak meg a kurvák között.
A Nagyfuvaros az ilyen imaház volt, teljes kódolás, a lipótvárosi is ilyen, a Károli az nem ilyen.
Az egy kellemes kis villa, vagy sorház, előtte szép játszótér, a neves biblia fordító nevével, tehát egy brancsban vagyunk valahol vele, bár konkurencia. Belül már Razo keze nyomát hordozza, modern templom, új bútorzat, fényes világítás, hátul és felül női szakasz, design LED megvilágítású támogatói családfa. Mellette közösségi helyiség, ahol többször volt alkalmam jól lenni, konyha, és bulira alkalmas kert is, ami így együtt lakásnak is ideális lenne.
Barátaim vannak itt, akiket nem ismertem és sokukat ma sem ismerek. A gyászban - ha ennek a szónak van valami kézzelfogható értelme-, segíteni akartak és az ilyesmit értékelem. Komolyan. Barátaim vannak ott és lesznek újak is.
Közismert, hogy nem sok fogalmam van a ritusokról, de már nem érzem kínosan magam. Odáig már biztosan eljutottam, hogy nem vagyok büszke a tudatlanságomra, és ha véletlenül valami rám ragad, azt az elmém és személyiségem gazdagodásának tekintem. Esély semmi, hogy legalább közepesen alulinformált zsidó lehessek, de bűntudatot nem vár el tőlem a Tóra, nem látszik rajta, mert bár külsőre igen szigórú a külleme, és nem jelent meg „paperback” kiadásban, de ha engem nem seprűznek ki onnan, ahol még az osztály szégyene pozíciót sem kaphatnám meg ismereteim alapján, akkor az csak egy liberális dolog lehet, azaz elfogadó. Vagy csak velem tesz kivételt, lemondóan legyint, és haverként ad nekem belépőt.
A flört odáig fajult, hogy Razo avantgard ötletének engedve utoljára Tórát emeltem.
Vagy ő emelt engem? Nekem jó volt, és neki sem lehetett kínos, elfogadott engem és nem mondta, hogy tegyél le…Ott tartottam felemelve a kezemben, körbemutattam, mindenki örült, a Tóra keményebb és kicsit kialakultabb volt nálam, én megindultam, ő hagyta megemelni magát általam, és maradt aki volt.
Nem voltam erre felkészülve, ha tudom előre, hogy ez lesz, vagy intellektuális edzést tartok hetekig, azaz próbálok a kevésbé bunkó mesüge hamis képében leledzeni, vagy nagyon nagy ívben elkerülöm ezt a helyet.
És inkább megyek Egerbe bátyám erősen vallásos ex-anyósának a katolikus temetésére. Igaz az sem volt egy zökkenőmentes szeánsz, a pap idegenlégiós lengyel import volt, magyarul csak némileg beszélt, a megboldogult nevét egyáltalán nem tudta, nem gond, mondta helyette másét, végül is előbb-utóbb mindenki sorra kerül…
Én gyanútlanul, emberi okból, származásilag idegen zárványként szerepeltem családilag, de amikor Jacek már többször emelte a misebort és mozdulatából arra következtettem, hogy az ostyával megindul egyenesen felém, akkor határozottan felálltam és elindultam ki, a szabad levegőre, cserbenhagyva családom összes tagját, majd ők időközben tisztázzák saját identitásukat ki-ki nyugalomban.
Barátaim, sajna történelmileg így alakult, nyilván ha Hawain születek másképpen lenne, vagy ha távol keleten. Ez sem az én leleményem, de ott ezzel a ponemmel csak a WASP, azaz a White Anglo-Saxon Protestant, nagyorrú változata lennék.
Én már nem változom, nem törekszem más lenni, viszem a János sorsát tovább, mit tegyünk, én még láttam szombatonként a legjobb ebédeknél a két fiu képét a mami falán, ők vagyok, vagy igyekszem lenni.
A gyerekeink mások, nekik már szabad a gazda, és élnek is vele, Szeri most volt Szarvason, gazdagabb lett tőle, jövőre is akar menni, ez már egy más világ.
Ahogy látom, Razó is már egy más világ, szövögeti a szálait mint a pók, építi a csatornákat az emberek felé a zsinagógán kívülre is, friss, kellemes életformát, lehetőséget nyújt, aki fogékony az ilyesmire, élni fog vele. Én is ott vagyok külsősként a hálóban ha elfogadnak így, akkor nekem oké.
Olvassátok a programokat meg Razo invitálását a választásra, és akinek van módja válasszon is. A zsinagóga ott van a háttérben, akkor is ha ritkán járok oda. Ők szerencsére így is megtalálnak.
Itt az esemény elérhetősége, augusztus 31-én kerül sorra, ha valaki az én blogomból találna rá, akkor nekem a megtiszteltetés, hogy szólhattam:
http://www.zsinagoga.net/node/929

Én, a Reich Tomi meg a Csurkapista

A rendszerváltás első pillanatában, - ahogy anyám persze megmondta előre -, azonnal megjelent a zsidózás a köznyelvben, Krúdy álmoskönyve szerint tudni lehet, hogy ha a politika szájára veszi történelmileg többnyire inkább peches, mint mazlista népemet, abból sikersztori nemigen lesz. Sőt!
A szellemet a palackból népszerű drámaírónk, Csurka Pista engedte ki. Róla többször megemlékeztem már, igyekezve korábbi krédója szerint némileg megvédeni őt a nyilasokkal való összemosástól.
Csurka korábban, még a szocializmusban kezdte a zsidózást, vesztett kártyapartik után a széplaki üdülőben, nyíltan, igaz csakis részeg óráiban, amilyenből azért szépen akadt. Azt kell mondjam, hogy a mai színvonalhoz képest ez szinte jellemes dolognak számít, most volt moszkoviták, párttitkárok, huszadrangú művészek joviális kispolgárok zsidóznak habzó szájjal.
Nem beszélve a nőkről, illetve inkább asszonyokról, akik szintén azt hiszik, hogy nekik itt ilyesmire is osztottak lapot, már elnézést a női nemtől, de nekik ezt nem illik.
Zsidózni kérem, csakis férfiaknak illendő, nem egy női sportág, mindenki látott már náci egyenruhában feszítő nőt, komolyan rombolja a libidót.
Csurkának akkor még rengeteg zsidó barátja volt, írók, Zelk Zoltánék, a megismételhetetlen Réz Pál, Kardos G. Györgyék és sokan mások, ő maga emelte ki, hogy az egyik hangos zsidózása miatt Aczél elvtárs karmesteri pálcájával rá kirótt szilenciuma ellen csak a zsidó Dániel Ferenc emelt szót.
Csurka azzal védekezett, - meggyőződésem szerint akkor őszintén -, hogy az egészről nem tehet, nem direkt csinálja, apja, aki a harmincas években szélsőjobboldali író volt, ezt nevelte belé gyerekkorában, és ezért ha iszik, ez jön ki belőle
. Ha Zelkék akceptálták ezt, akkor én is elfogadom, hozzátéve hogy az embereknél szerves fejlődésről illetve ennek ellentétéről, szánalmas leépülésről lehet beszélni, és ez bizony már közel 20 éve volt.
Kardos G. egyébként csodás figurája a parlagias magyar irodalmi életnek, úgy is, mint Izraelből hazatérő, a hadak útját megjárt zsidó, úgy is, mint kiváló történetíró, remek hangulatteremtő tehetség, civilben jóképű, életigenlő link alak, aki legtöbbször nem vette a fáradságot arra, hogy megírja, ami a fejében van, inkább szétszórta társasági körökben ötlet állapotban. Aki olvasta trilógiáját, az tudja miről beszélek.Emlegették hivatásos házassági tanuként is, akkoriban azon kevés (pontosabban csak egy) ember közé tartozott, aki képes volt héberül leírni a neveket a papírra, így meg lehetett vele jelenni normális zsidó esküvőn is.
Nála jobban senki nem kapta el az élet elillanó mivoltát, másokkal szemben nem sok illúziója volt arról, hogy mi marad egy író után az utókor számára, szép szavakkal ezt így írta le: (SIC!): „ Lófasz se marad, úgy elfelejtenek…”
Megtörtént ekkor, hogy Csurka összefutott a belvárosban Kardos G. György feleségével és a találkozás örömére hátulról átölelte a korábbi baráti házaspár hölgytagját. Az asszony, aki Kardos G. második felesége volt, korábban színésznő, nem tudta palástolni ellenérzését a szélsőjobbra tolódó Csurka gesztusától, és eltolta magától őt. Csurka értetlenül nézett, hogy mi ez a szokatlan gesztus, mire az asszony magyarázatképpen rákérdezett: „Pistám, te nem olvasod mostanában amit írsz???!”
Csurka a pocsék lapjával íróilag is mélyrepülést hajtott végre, maga a cím is plágium, nem beszélve a lidércnyomásos pártjáról, melyet TGM találóan a „magyar hazugság és halál pártjának” nevezett.
Bevallom, egyszer kíváncsiságból a Reich Tomi barátommal megnéztem egy Magyar Fórumot, mondván, nem árt tudni, mit gondol az ellenség.
Korábban Mindketten megfogalmaztuk viszonyunkat e rosszízű sajtótermékhez:
Tomi kijelentette, hogy „ezért a szarért sose adnék pénzt” , én meg úgy, hogy „ilyen mocskot sosem vennék a kezembe”
Viszont mint az összes zsidó, szívesen olvasgatok olyasmi remekműveket, melyek megvilágosítják a gyanútlan olvasót, hogy minden baj tőlem ered, az én kezemben van az összes tőke, mellyel karvalykodok, kizsákmányolok, szűzlányokat rontok meg, és birsalmasajt helyett solymosi eszter szeletet lakmározok. Szóval jót tesz az ilyesmi nekem fejfájós délutánokon.
Ott álltunk Tomival kíváncsian és vágyakozóan a bűzös orgánum előtt, az újságos standnál, hogy most mi legyen?
A problémát úgy oldottam meg, hogy adtam a Reich Tominak pénzt az újságra, és ő tartotta a kezében, miközben én olvastam.

Kozma utca 6.

Azért hogy a világképedet tágítsam elmondom neked bátyám esetét a zsidó temetéssel kapcsolatban.

Bátyám segédkezett akkori barátnője édesanyjának temetésekor.
 A hölgynek aki 85 éves volt akkoriban már volt 6 férje és ezektől örökölt vagyonokat. Általában orvos férjei voltak és mindegyik szívelégtelenségben halt meg. Volt egy vőlegénye, akivel nem lett házasság, nyilván azért, mert  túl jó volt az EKG-ja... Szóval a hölgy 85 éves korában öngyilkos lett, mert akkor állítása szerint már nem kellett a férfiaknak, Isten nyugosztalja.

Bátyám segített a temetési ügyintézésben a barátnőjének. Az első probléma ott adódott, hogy a hölgy végrendeletileg meghagyta, hogy temessék a kettővel korábbi férje fölé. OKé, ez rendben is lenne, hiszen mindenre van lehetőség, csak az volt a bibi, hogy közben ez az úr a válás után még egyszer megházasodott, és igen aggályosnak tűnt, hogy az igazi özvegy kimegy a temcsibe és a halott férjén egy idegen nő fekszik.

Tehát ez a projekt megbukott és életbe lépett a B terv:
 Temessék a másik volt férje mellé!
El is kezdték intézni az ügyeket a hevra kadisánál, már mindenki le volt rendezve a rabbi a kántor stb és a pénz is ki lett alkudva, amikor a bátyám barátnője böködni kezdte a bátyám oldalát, hogy itt is kis malheure adódott: nevezetesen az, hogy akkor jutott eszébe, hogy egy pár évvel korábban az uszkárjukat illegálisan az éjszaka leple alatt csináld magad alapon eltemették a férj sírjára. Előre látható módon disszonáns elemnek igérkezett a mama temetésénél egy váratlanul felbukkanó uszkár tetem a szertartás közben. Ezért szegény bátyámnak gondoskodnia kellett a temetés előtt még egy rendes ember felbérléséről. akivel együtt idejében megtisztították a terepet e zavaró tényezőtől, a kiásott uszkárt Isten nyugosztalja egy másik illegális helyre dislokálták és ezután már valóban semi akadálya nem mutatkozott a mama végső nyugalomba helyezésének.

Az igaz, hogy a sírbatétel során bátyám még aggódva nyújtogatta a nyakát a gödör irányába, esetleges egyéb váratlan felbukkanó perturbáló faktoroktól tartva, de ilyen ezuttal nem merült fel. Így az áhitat és az egyszerű tiszta érzések illata végre valóban átlenghette a levegőt.

kutya

.

Mindig azt mondják a zseni állatorvosok, hogy a csoki a kutyának méreg, és egy falatot sem szabad adni nekik.
Most viszont találkoztam egy kutyával, aki 19 éves, és a gazdája mindig is naponta egy tábla csokit adott neki.
Mondom a gazdinak, hogy ez helytelen, ne tegye, de ő azzal érvel, hogy nézzek rá a kutyára, elég jól tűri, 19 éves.
"Lehet, ha nem kapna csokit, 50 évig is élne"..., lehetne az állatorvosok meg a szakértők reakciója. Én viszont kezdek inkább ennek a kutyának hinni, meg a gazdájának.
Ez deviancia?
Persze tudom, előbb-utóbb szegény kutyus meg fog halni, hiszen a kutyusok olyanok, hogy nem élnek örökké. Ekkor a szakértők majd bólogatnak, hogy ugye megmondtuk, lám meghalt, mégsem kellett volna csokit adni neki.
Viszont a szakértők is meghalnak, igaz később, mert rövid távon élünk csak és végül meghalunk, azaz lényegében úgy általában folyamatosan halottak vagyunk, kis szünettel.
Akkor mit mondjunk a kutyus nevében az okosoknak?
Ettek volna inkább csokit.

Hogyan távoztam örökre? (Virág kérésére...)

Tehát, hogy hogyan távoztam örökre: Sima ügy volt, már délután szúrást éreztem a szívem tájékán, de nem engedtem orvost hívni, aztán, ahogy ez már lenni szokott a családokban bekrepáltam. Gondolhatod, mekkora bosszúságot okoztam ezzel a családnak, először is marha kínos volt, ahogy a szűken beépített előszoba szekrénynél úgy kellett kivinni a koporsómban, hogy leverték a réz veretet, amit a Benedek Gábor barátom nagy keservesen szerzett be, mert Juditnak egyik sem tetszett. Most aztán megint várhatunk, illetve dehogy várhatunk, várhatnak... hónapokat a Gáborra, míg kijön és rendbehozza, mindig sokkal több munkát vállal fel, mint amit képes időre leszállítani, mondta is neki az egyik CIB bankos ügyfele, hogy Gáborkám ha én egyszer megjelenek a piacon az új, mindent elsöprő találmányommal, a határidőre elkészülő konyhabútorral, akkor tarolni fogok a piacon...Aztán meg az volt a kínos, hogy ahogy lépegettek le velem meg a koporsóval a lefagyott lépcsőkön az előkertben persze hogy megcsúszott a két fószer, és kicsúszott a kezükből az egész koporsó, önálló életre kelt, ami persze nem nevezhető feltámadásnak, és kopp, kopp, kopp, lepattogott az újonnan átrakott térköveken, (amit Compó úr - ilyen névvel illik 10 % árengedményt adni- tavaly a nagy esőzések után kérésemre egy kisebb vagyonért kialakított), és meg sem állt az úttest közepéig, ha nem lettem volna már eleve halott, komolyan összeszarom magam benne.A szomszéd kislányok meg hasukat fogták a röhögéstől, és leszúrták őket a szülők, hogy szégyelljék magukat, és úgy éreztem, hogy még erről is én tehetek, ez az önvád már sosem fog elmúlni bennem? Igaz, ők a lépcső alá temették a kutyájukat, és nyaranta mindig néztem, hogy kicsit megrepedezik és megsüllyed ott a talaj, és mutattam Szerinek, hogy na látod: igaz a mondás, hogy mindennek megvan az oka, és itt az élő -illetve a halott- példa arra, hogy "itt van a kutya elásva"... és mennyivel egyszerűbb lett volna, ha engem is beásatnak 4000 forintért mint Tónit, a Marosék farkaskutyáját, de egy kutya ezek szerint még mindig jobban megfér a családdal, mint egy halott apa.Mindegy is, elindult végre a kocsi velünk, azaz velem meg a koporsóval, és úgy éreztem, hogy valami űrt hagytam magam után, a csekkeket sem fizettem még be, igaz az öntözőrendszert levíztelenítettem télire, de hogy tavasszal mihez kezd majd vele judit az kérdés, és hogy a gyereknek ki fogja elmagyarázni a természetes számok halmazán végzett műveletek szabályait...?Mindegy is, majd Judit odaadja a Tominak ami jó rá, a többi meg megy Almádiba a szomszédnak, aki segített anyósomnak a tiltott reklámtáblák elhelyezésében a nyári turistaszezonban. Valóban egy vicc egyébként, hogy előbb dobtam fel a talpam, mint a moszkvai anyósom, de hát a viccek valóra válnak, és mindig is ezzel szórakoztam, hogy anyósom, mint általában az Uralon túl, legalább 140 évig élnek. Judit meg a szokásos féltékenységével ahogy előre bejósolta, minden alkalommal meg fogja nézni a Kozma utcában, hogy nem szűrtem-e össze a levet a legutóbbi látogatása óta a szomszéd sírban fekvő özvegy Weisznével.Egyébként ez nem egy vicc amit itt irogatok hanem a véres valóság, teljesen igaz, hogy én nem haltam meg, én így élek.

Könyveink...

Most olvasom, hogy megjelenik Örkény levelezése
Imádom az ilyesmit, azonnal rohanok és megveszem!
Ráadásul Örkény fiával együtt gyerekeskedtem,és egy egész délutánt töltöttünk el együtt 10 éves korunkban, anélkül, hogy egyetlen szót szóltunk volna egymáshoz villanyvonatozás közben, ilyen felszabadult gyerekek voltunk...
azt is tudom, hogy Örkény a könyvtárának nagy részét különösen a francia köteteket sajátságos módon gyűjtötte össze párizsi könyvesboltokból,, hogy is mondjam... kerülte a pénztárt. Filozófiája hatalmas lelki felszabadulást jelentett nekem is, amikor meghallottam, hogy Örkény szerint könyvet lopni egyáltalán nem bűn csak mondatokat. Úgyhogy jó ideig magam is űztem ezt a sportágat, csodás impresszionista albumokat tulajdonítottam el Londonban, itthon meg a szakkönyveket értékeltem le 100%-kal saját önkényes hatáskörben, ha meg már ingyen van, akkor minek a pénztárhoz menni nem igaz?
Csak akkor hagytam fel vele, amikor gyerekem született, mert nem akartam szégyent hozni rá egy esetlegesen bekövetkező nem profin kivitelezett akcióval, meg aztán anyagilag is megerősödtem , és úgy ítéltem meg, hogy emiatt át kell engednem a terepet a feltörekvő de még csóró, ifjabb nemzedéknek. Egészen csinos kis könyvtárállományra tettem így szert az évek során, de az egész tönkrement, amikor egy lakáseladás és némi disszidálás következtében ahonnan egyébként visszatértem, mert irtó magányos voltam, szóval leraktároztam papírdobozokba a köteteket apám kiadójának raktárába, ahol túl sokáig raboskodtak a könyvek és megdohosodtak.
A felét Ervin barátom legénylakásába speditáltam mert neki polca volt, de könyve nem, én meg kölcsön lakásban laktam a Rózsa Misinél, aki egy moderált összegért bocsátotta rendelkezésemre a Parlamentnél levő kissé leharcolt lakását, és évekig azzal fárasztotta Ervin barátomat, hogy mennyire szánja és szégyelli, hogy ezért tőlem pénzt volt képes kérni. Én azt üzentem vissza Misinek az Ervinnel, hogy, mondd meg neki, ne eméssze magát, egyszerűen adja vissza a pénzt.... de nem reagált :-) Szóval tehertaxival elhoztam a könyveket apám raktárából és Ervin nagy örömére úgymond kölcsönbe, bepakoltam az egész rakományt az ő egyébként üres polcaira, aztán majdcsak lesz ezzel valami jeligére. Nos kipakoltam, és akkor derült ki, hogy irtó büdös, dohos az egész, szerencsére nyár volt, és egyrészt bedezodoráltam az egész szobát Ervin hónalj spray-ével és nyitva hagytam az ablakát, hogy ne azonnal forduljon fel a gyomra, ha hazaér. Bevallom, nem volt szép az egész dolog tőlem, különösen, mert az egész tranzakcióban az lett volna a közös előny, hogy egyrészt a könyveim valahogy mégiscsak visszatérjenek a látókörömbe, másrészt meg Ervinnek az lett volna a haszon, hogy a lakásába felvitt nőknek azt a hamis képet tudta volna magáról sugallni amúgy mellékesen, hogy ő nem csupán egy minden nő számára bejövő jóképű pasi, hanem egy igen pallérozott elme is. Nos ez nem jött be. Én gyorsan leléptem és másnap kérdeztem Ervint, hogy hogy sikerült az estéje az újonnan beszerzett hölgyismerősével, de ő csak legyintett, és annyit mondott halkan, hogy egy ideig most ne beszéljek neki a könyveimről...
A gyűjteményem másik fele pedig teljesen odalett apám raktárában. Apám közben elment nyugdíjba, a könyvek ott maradtak a papírdobozokban áttételes dohhalált halva, a lapok lassanként összeolvadtak az átvizesedett papírdobozokkal, megsárgultak, megbarnultak, összepöndörödtek, a borítókon sótengerek kontúrjai jelentek meg, odalett a teljes filmes könyvtáram, a kedvenc Fizika kultúrtörténete kötetem Simonyitól és minden egyéb is, de nem kesergek már, úgy vagyok vele, mint a walesi bányász, aki pályafutása végén kivette a bankból az összes megtakarított pénzét és egy rosszul sikerült pókerpartiban az egészet aznap este elbukta, felállt az asztaltól és legyintett:
... könnyen jött, könnyen ment...

Vigyázat Blog!

Álljunk meg itt csak egy pillanatra!

Én már itt állok évtizedek óta.

Ennél a bakancsnál. Nem fogom ezt a szöveget a János képe alá tenni, sőt még ugyanabba a környezetbe sem, mert ő egy stílusos fiú volt. Kell ezt magyarázzam? Ott van a képen az egész megjelenése, az öltözete , a barátai, a testtartása a puhanyakú inge, a szép nyakkendője, a mozgása a térben, a duplasoros zakója és ahogy azt viseli, ahogy a barátok egymásba karolnak hát hova lett ez?!

Ott megy a haverral valamelyik bérkocsis utcában nézzétek a nőt a háttérben, őket nézi! Hát hova is lett ez?!

Nem stimmel a számla, azazhogy hiányzik róla egypár tétel ahogy „a” Kálmán Gyuri mondta anno kelet-Berlinben az étteremben…. „Volt még ezen kívül egy anyám egy bátyám néhány nagynéném meg miegymás”… mekkora botrány is lett belőle! Naná, mert ez egy botrány. Most szólok, hogy hiányzik a számlánkról néhány tétel, az asztal mellől pár nyugodt tekintet és kétsoros zakó: valaki még nem jött meg! Hát várjunk csak még azzal a csilingeléssel és ne kezdődjön az ünnep!…

Még várunk valakit.

Ott van a kép a másik oldalon a házról ahol laktak: az is egy jó kis történet. Nem költöztek el innen, mert ha a János majd megjön, akkor nem fogja megtalálni a családot. Én meg keresem a neveket a New-Yorki telefonkönyvben van belőle 7 kötet, a lányom nevét nem onnan vettem, de ha fiú lett volna, akkor ott kerestem. Bementem anno a főpostára, még nemhogy Internet nem volt, de telefon se csak protekcióra, és kikértem a New-Yorki telefonkönyvet, mondták az több kötet… nem baj, jöhet. Mivel fiú nevet nem találtam megfelelőt a Ladó-féle utónévkönyvben, gondoltam nézzünk egy színesebb világot hátha ott majd találok… hát volt is bőven! Visszaadtam 6 kötetet a hetediket sajna elloptam, bocsánat érte Tisztelt Posta! Hazavittem, majd ott böngészem tovább, de lányom született, így nem volt szükség többé fiúnévre, a telefonkönyv ott volt készenlétben még évekig a telefon alatt, de úgy néz ki ez az egy gyerekünk lesz, és a költözésnél már elmaradt.
Szóval időről időre nézek mindenféle listákat, mekkora marha vagyok, hiszen ő meghalt 45 februárjában abban a rohadt Mauthausenben. Hányszor elmentem Linz mellett és oda be nem tettem a lábam, mintha más sietős dolgom lenne. Hát ott van János, szép dokumentum is van róla.

A levelet sem teszem be ide, sőt a János többi képe közelébe sem, amit a munkaszolgálatból körmölt apró betűkkel, hogy minél több ráférjen a cenzúrázott papírra. Az ő levele még milyen szépen átcsúszott a cenzúrán, de hát elvégre minden rendben is van benne, ahogy János írja. Szépen elmúlik majd az egész és újra együtt lesz a család a Rákóczi úton és kártyaparti lesz meg sütésillat ugye húgocskám? Mi leszünk a legboldogabb család. Csak hát a bakancsot küldjétek ha lehet, mert nem akarok mezítlábas lenni. Meg cipőfűzőt, krétát pasztát miegymást. A bakancsot, na az a bakancs sosem jött meg.

Hát mi a francnak termel az a sok rohadt cipőgyár bűndrága cipőket, mostanság kinek fázik a lába?!! Akkor kellett volna uraim, akkor! És most az egész munkaszolgálatos századot a Gucci a saját halottjának tekinthetné. Jó, az női cipő de finom bőr! Dejó hogy most nem a nőkről kell írnom, anyámnak volt cipője, csak a testvérei nem maradtak meg.

Anyu azt mondta, hogy lehetett volna bakancsot küldeni, de a papa azt mondta, nem küld, mert úgyis ellopják.

Papa : tévedett!

Mindenkit szépen le lehetett fizetni és nem hogy a bakancsot de az egész gyereket meg lehetett volna venni. Tudom, ahogy az Ádám doktorék tették a negyedik emeleten, ők kihozták a Gyurit pénzért, vagy nem is pénzért, hanem egy doboznyi ékszerért. Hát megérte volna.

Ki vagyok én, hogy beszóljak a papának? Ő ott játszott velünk, a két unokájával a Tisza Kálmán téren, másoknak a szeretetéből nem sok jutott, vagy nem mutatta ki soha. A mamival magázódott egy életen át, ha valami nagyon finomra sikeredett az ebédnél, akkor annyit mondott, hogy nem rossz. Néztem az ablakból 10 éves koromban ahogy jönnek hozzánk a felszab térre: leszállnak a stukáról és szépen lépdelnek egymás után a kapu felé: elől a papa mögötte három méterrel a mami a papír stanicliben hozza a zselét nekünk. Szeretjük a papát és nagyon aggódunk érte: ő viseli a terhet a hátán, hiába halt meg 67-ben, és ebből az alkalomból tudtam meg hogy zsidó vagyok, mivelhogy a temetésen úgyis kiderült volna, ő cipeli a hátán a János sorsát.

Az ő fia volt és nem küldött neki bakancsot.

Volt abban logika, hogy ellopják, de miben bízott? Ő nagy kártyás volt, de igazából mindig csak vesztett. Amerikában is, sajnos még a szemét is, amikor számon kérték rajta a svindlit. Szóval abban bízott, hogy a partit megnyeri és megy az bakancs nélkül is, de nem vette észre, hogy ha az adut nem játssza ki időben, akkor elbukja az ultit. Mindig volt egy távolságtartó magatartás a papa meg az Ádám doktorék között, mert az Ádámék kihozták a Gyurit és neves ügyvéd is lett belőle, a Jánost meg senki sem. De kinek lett volna ez a dolga? Jó, a bakancsot ellopják, de rá kellett volna dobni az összes smukkot meg a Csontvárykat és meg kellett volna venni a gyereket. Ott ülünk most a vesztes partival... nagyon elszúrta a papa.

Mi már megtanultuk, hogy a smukk meg a képek mire valók, azért is tartjuk őket nagy tisztelettel ilyen alkalmakra.

Nézd már:

Holokauszt zsidó vagyok!

Innen van az identitásom és eszerint szemlélek mindent. Ez egy ilyen másodosztályú buli, az igaziak a zsiniben ülnek és tartják a ritust. De az enyém is jogos, megváltottuk a jegyet rá, igaz nem én fizettem, hanem anyám testvérei. István 17 évesen halt meg szépen agyhártyagyulladásban, a legenda szerint a strandon hideg vizet csepegtetett a fejére, hogy lehűljön. Tehát 37-ben meghalt és mekkora szerencséje volt! Megúszta a magyar vircsaftot.

Nem is akarok más lenni, szeretek holokauszt zsidónak lenni, a János révén vagyok az, meg a többi remek sztori révén, amire anyámék fizették be a jegyet a Pipa utcában, meg apám a ligetben a szomorú fűz alatt, könnyesen és boldogan hallgatva az oroszok bombázását és persze beszart a félelemtől, hogy ne oda csapódjon be a fa tövébe. A Pálma utcai ház odalett, amit az apja tervezett és épített, de ők megmaradtak. És mit ér a sok ingatlan? Most persze sokat, mert értékválság van, de akkor ők a negyvenes években simán elmulatták egy bérház árát egy jól sikerült este, és helyesen tették, mert másnap meg államosították volna. És a papa is csak annyit mondott a maminak, amikor elindult bérházat venni a Damjanich utcába, csak előbb még egy kicsit kártyázni is volt, és hát rossz volt a lapjárás, nos amikor a mami megkérdezte, hogy megvette –e azt a házat Ica? Mert az Ignácnak ez volt a családi beceneve.. tehát megvette akkor azt a házat? Kérdezte reggel a mami. A papa nem felelt, csak a sokadik noszogatásra: Naná, hogy nem, méghogy maga háztulajdonos legyen!

Én szóltam előre, hogy ne olvassátok ezt a blogot...

Irogatni jó, csak nehéz nekiülni, meg éhesnek kell lenni hozzá, nem véletlen, hogy 80 kiló felett nincs igazi író! Nézd meg a csurkát, a marha nem tudja. Az a kisebbik baj vele, hogy lebutult náci, mentségére legyen mondva, hogy nem trendiből csinálja, hanem már akkor is az volt, amikor még itthon ez nem is volt kötelező. Miért ír drámákat? Mert ott csak párbeszédet kell írni nem leíró mondatokat. Párbeszédet írni? Nem mondom, hogy mindenki tud, sőt ez egy külön szakma, de egyszerű párbeszédeknél többre ő nem is képes, nemhogy kijelentő meg leíró mondatokra. A Kornis Mihály, na látjátok ő tud írni. És szuggesztíven előadni. Meg kotorászni a mások által megírt szavak mögött. Már ő is kihízott a kötött pulóvere alól és lehet hogy ez lesz a veszte. Most ennyi.
Holokauszt zsidók vagyunk. Miért kéne ebből kigyógyulni? Nem vagyunk mi betegek! Akkor lennénk azok, ha nem néznénk a dolgokat úgy ahogy vannak. Hát így vannak. Ott a ház, amiben már nem lakunk, ott a papír a gyíkbőr briftasniban, amiben a családi dokumentumokat tartogatom. Nem én tettem bele, hanem még a papáék. Én tartom őket, az a helyük. Itt vannak a gyerekeink, nekik is jutott ebből a pakkból, nem kaptak felmentést mint tornából. Viszik a kis hátizsákjukat nagyon ügyesen. Ott van János a határon túl, el fogom őt hozni magamhoz, csak még nem tudom hol lenne az a hely, ami végleges lehetne…Együtt lesz egyszer a család.

Még pár kép a nehéz időkből

.





A ház, amit sosem hagytak el, mert hátha megjön a fiunk...



János. Magyarországnak nem kellett...




Vöröskeresztes értesítés János utolsó állomásáról Mauthausenről.
A died helyett stayed van belehamísítva írógéppel anyám által, hogy a mami ne tudja meg az igazságot...

És egy levél a munkatáborból:

"1944 VII.16.Drága jó szüleim és Évikém! Örülök, hogy ilyen jól megoldódott a lakáskérdés. Megnyugodtam az Évi miatt is! Gyárimunkásnő. Remélem közbe semmilyen komplikáció nem jött. Reménykedek, hogy mielőbb látni fogjuk egymást. Hiszen ezért élek és ezért akarok élni. Csak lennénk megint együtt Apukám Anyukám és Évikém. Lenne nemsokára egy kis főuri…….. anyának meg csak az lenne a dolga, hogy réteseket csináljon. Látjátok nem kell miattam nyugtalankodnotok Csak magatokra vigyázzatok drága jó szüleim és Kis hugom. Kaptam tőletek három drb levelet. Írjátok, hogy nem kaptok bakancsot.Most óriási szükségem van rá. Teljesen tönkrement a régi úgy hogy egy hónapig sem tart. Itt meg nem kapok, mert már most sok a mezitlábas. Kell harisnyák, cérna, spárga, borotvaecset, gatya, ing. Minderre nagy szükségem van és ha lehet rögtön küldjétek. Különösen a bakancsra van nagy szükségem és egy meleg kesztyűre. Itt ugyanis szükség van rá. Ha nem is új de küldjétek. Mert nem akarok mezitláb lenni. Mástól meg nem várhatom. A csomagot vagy Bakancs vagy felszerelés felirattal küldjétek. Ha van bőr(?) és sarok nagyon kellene. Többen kaptak csomagot már ide. Tudom nehéz megszerezni a kért dolgokat, de legyetek rajta hogy mielőbb megkapjam. Ha lehet még bakancs zsirt és fűzőt is tegyetek be a csomagba. Mégegyszer írom ne nyugtalankodjatok miattam, hiszen úgyis látni akarjuk még egymást, és ha valamit mindkettő nagyon akarja, akkor beteljesül. Márpedig mi nagyon akarjuk ugye Apukám Anyukám és Évikém. Olgáékat üdv. Csókolom sajnos nincs hely részűkre írni.. Tartsunk ki anyukám, hiszen mielőbb otthon vagyunk. Minden gondolatom a tiétek. Évikém légy jó anyuhoz Legyetek mindenben együtt és ne idegeskedjetek, hiszen remélem mielőbb minden jóra fordul. Százszor csókol a ti rossz fiatok és bátyád Jani."
(Éva az édesanyám, a lakáskérdés úgy oldódott meg, hogy a lakásukból kitették őket és egy rokonukhoz költöztek be egy rövidebb időre, utána bujkálás, a bakancs sohasem érkezett meg...)

........"Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva,úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek,vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron;zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lagerőrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra......"

Családi fényképek 6 (János)

.

".....
Az április megőrült, csikorgó hó esett, sokan már elfutottak s a szívük megrepedt.
Az április megőrült, vonít a fagy felett, három barátom elment s mindhárom elveszett.
Az április megőrült,vad zápor hullt időnként, az egyik él, bolond, s nem sejti, hogy mi történt.
Az április megőrült, s kiöntött sok folyó, a másik az nem él már, agyában két golyó.
Négy napja, hogy megölték. A harmadik fogoly. Gyümölcseink lefagynak. Szájam körül mosoly.
Vigyázz magadra, - hallom, hogy mindent megtorolj!"

Családi fényképek 5 (Anti)

Nemerkényi Anti (később dr. Nemerkényi Antal, majd nemsokára Dr. Nemerkényi Antal) bátyám osztálytársa volt, tehát mivel bátyám két és fél évvel idősebb nálam, én valószínűleg 5 éves koromtól ismerem, és amióta az eszemet tudom saját jogon is a barátom. Az azért nem egy hétköznapi dolog, hogy az idősebb testvér osztálytársa az én barátom is és mindig óta. Anti egy különleges fiú volt, igaz, hogy aki itt szóba kerül, az valahogy véletlenül mindenki az... Nagyon késői és egyke gyerek volt, apja, Venci bácsi (Vencel) 68 éves volt, amikor Anti leérettségizett, és úgy tudom ez volt az életcélja, hogy azt a napot megérje. Az Ipar utcában laktak egy kétszobás régimódi lakásban, amiről egyértelmű volt, hogy egy idős értelmiségi férfi élettere. Venci bácsiról semmit sem tudok, de a lakásban volt egy jelentős méretű zongora, mérhetetlen mennyiségű könyv, a maradék helyen meg Ila néni (Anti édesanyja) és valahol még kelett lennie egy helynek, ahol Anti létezett, de ezt már nem tudom felidézni. Hogy az Ila név eredetileg mit takar, az soha nem került szóba, de tényként kezelhetjük, hogy ilyen név van és kész. Illetve Ila nincs önmagában, csak "Ila néni" összetételben. A felállás a következő volt: Van a Venci, aki egy tekintély volt, és a rengeteg könyvvel élt. Illetve volt még az Ila néni és a gyerek. Ila néni egyáltalán nem volt egy tipikus értelmiségi, vagy annak a felesége, hanem ha jól emlékszem, eredetileg háztartásbeli, tehát a Venci azon maximum 5 pesti gondolkodó egyike lehetett, aki a bármilyen kis családját a klasszikus felállásban el tudta tartani, vagy legalábbis ezt a látszatot tudta kelteni, amihez a család engedelmesen falazott. Venci az érettségi után nem sokkal meghalt, tehát Ila néninek el kellett menni dolgozni, és ezt mosolyogva tette. (Hozzá tartozik még Ila nénihez rendkívül magas éneklő és örökké izgatott hangja, imádata Anti felé, és a nem kevés maradék szeretete a külvilág irányába.) Emlékeim szerint valamelyik OTP- ben volt pénztáros, meg az ORI-jegypénztárában is dolgozott, és az Anti így szerzett az osztálytársaknak jegyeket a koncertekre, meg a táncdalfesztivál döntőire. Anti azon kevesek közé tartozik akiről csakis jót lehet mondani, és mégsem egy unalmas átlagember. Öszintén szólva ilyen habitust rajta kívül nem ismertem, mindenkiben kell lenni valami emberi gyengeségnek és van is bőven, meg negatív érzelmeknek a többiek felé, illetve jellemhibáknak stb, kivéve őt. Tökéletesen vegytiszta jellemes és nyitott tekintetű, magas, felejthetetlen orgánumú ember volt általános iskolás korától korai haláláig. (Vallásos katolikus család voltak, és nagyon jónak tartom, hogy ezen a zsidó oldalon tudom felidézni azt az esetet, amikor az Apáczaiban felszólították az osztályteremben a gyerekeket, hogy tegye fel a kezét, aki templomba jár a 60-as években. Anti a maga természetes módján jelentkezett egyedül és felállt... zsidó ügyekben is hasonló egyértelmúséggel kiállt. )Ebből a sötét Ipar utcai lakásból indult, a földrajz volt mindig is az élete, egyetem után benn tartották az ELTE földrajz tanszékén ahol legendás nagy tudású, mozgékony, népszerű egyetemi tanárként lett a diákok kedvence, közben egy életen át utazott érintetlen tájakra a diákjaival, cikkeket írt, fotózott, filmeket forgatott, versenyeket szervezett, most nézem a Google-ban 1000 feletti cikk van róla. A kép akkor készülhetett, amikor meglátogatott minket nyaraláskor Balatonlellén, és nyilvánvalóan nagyon örültünk egymásnak, a képet is én csináltam amatőr eszközeimmel és nagyítottam is ki anno magam. (Egyébként szintén bátyám osztálytársa "a Müller", később Müller Péter Sziámi néven lett ismert, szintén ott volt Lellén, de őt a bátyám elzavarta, mert valami nőügyön összevesztek. Müller még maradt volna, de bátyám fogta és kituszkolta...) Antiról most nem fogok semmilyen isteni storít mesélni, csak rá magára emlékezem. Ami összeköti a többi történettel, az az, hogy az emlékezetes börgöndi hányattatásaimkor Szili mellett ő is vette a fáradságot, és váratlanul lejött hozzám, amikor megtudta, hogy hatalmas szarban vagyok. Bátyámmal jött nyilvánvalóan, de csak az a kép maradt meg, hogy ülünk valami presszóban és türelmesen meghallgat és kérdez, és a jelenléte maga megnyugtat, biztonságot és kapaszkodót nyujt.... Amikor ezelőtt kb 4 évvel hirtelen kiderült, hogy májrákja van, hány és vadul fogy, szenved és meg fog halni (Krisztinát és a 2 felnőtt gyerekét hagyva magukra...) bátyámon keresztül üzentem neki, hogy mennék hozzá (akkor éppen évtizedek óta nem találkoztunk), ahogy ő is jött hozzám azelőtt 30 évvel, és hogy ezt elfogadja-e, azaz, hogy nem lenne-e ez rossz neki. Bátyám szerint emlékezett a börgöndi esetre, és örült is, hogy erre emlékeztettem és mennék hozzá, de szó szerint azt mondta, hogy még nem kész rá és várjak... sajnos hallgattam rá, és többé nem is találkoztunk....

Még egy kép legyen itt Ila néniről, aki ma is él, szerncsétlenségére a férje után meg kellett élnie a fia halálát is, szerencsére unokák vannak.

A képen az látható, hogy bátyám ezer éve volt osztályfőnöke, Rózsa Magda 1984-ben, tehát jóval 50 fölött beköltözik az örökös albérletből élete első saját lakásába! A kép bal szélén Ila néni, Rózsa Magda fülig érő szájjal a házgyári padlószőnyegen fekszik mint egy házibuliban, középen Szávay Maja, egy másik osztálytárs mama, jobbra meg anyám.

Itt pedig ugyanez a csitri csapat még a ház előtt, az ajándéknak szánt (nem biedermayer...), walkid festékkel narancssárgára mázolt székkel, és a kötelező cserepes növénnyel. A kocsi anyámé, és ő maga kockáztatta a többiek életét is, merthogy abból szálltak ki. (Anyám egyedül félt vezetni, ezért mindenképpen maga mellé ültetett valakit, -na jó engem nem, mert akkor már inkább félt...-, hanem valami öreg barátnőt, és a szájában feltétlenül kellett lenni egy égő cigarettának, mert vezetés közben abba kapaszkodott lelkileg. Országúton viszont nem félt, hanem egyenesen rettegett, és egy állandó problémává vált, hogy az ilyen veszélyes vállakozások esetére honnan akasszon le egy öreg barátnőt az anyósülésre biztonsági faktornak. Én azzal próbálkoztam nála, hogy esetleg kivágnám a Vécsey Lilit hungarocellből és ráadnánk valami borzalmas kiskosztűmöt meg kalapot, hogy hiteles legyen, de az ötlet nem nyert.)Tehát országútra csak végszükség esetén merészkedett, ha mondjuk Balatonmáriára ment le "Lenkelihez", azaz Tárnok Lenkéhez , és vitte magával Danit, bátyám első fiát, kimentve őt a szülők borzalmas veszekedéseiből egy kis időre.) Tárnok Lenkéről, aki diplomatikusan szólva nem volt egy elragadó szépség, most diszkréten nem mellékelek fotót, majd esetleg később egy türelmi idő után. Mindenestre bátyám kisebbik fiát, Andrist úgy tudtam rávenni, hogy első közös karácsonyunkkor Judittal (lebukás ezen az oldalon- mármint a karácsony...), adjon puszit leendő gyermekem anyjának, aki meglehetősen szép volt, de egy kiskamasz persze rühelli az ilyesmit, hogy megfenyegettem, hogy vagy ad a Juditnak egy puszit, vagy a Lenkétől kap kettőt... ő a kisebbik rosszat választotta... és adott Juditnak. Hogy a szék még hogy fért bele a kétajtós kis polskiba a négy hölgy mellé, az rejtély. (A kalapok egy külön történetet képeznek, érdemes figyelmesen megnézni mindegyiket. Ezeket valahol a pozsonyi úton kitalálták, szorgos kezek legyártották és biztos vevőre találtak anyám barátnői körében. Hogy ez a behatárolt fogyasztói kör önmagában biztosította-e azt a gyártástechnológiai küszöbértéket, mely ezen egyértelmű és nyugodt világképet sugalló fejfedők előállítását átlendítette a rentábilitás oldalára az kétséges, hacsak úgy nem, hogy esetleg mások is vásároltak volna belőlük. De ez nyilvánvalóan elképzelhetetlen.)

Családi fényképek 4 (szűk család)

Bátyám, anyám és én...

Valóban hiteles felvétel. bátyám mosolygós és felszabadult, nyitott és könnyen kommunikál, anyám szerint minden rendben van. Én meg gondterhelten a távolba meredek és tele vagyok feszültséggel. Nem telt bele több, mint 25 év és már meg is szabadultam a démonaimtól....

Bátyám, anyám és apám.

Ezt a képet apám miatt tettem be. Mivelhogy szerintem meggyőzően okos feje van. És elmondhatom, belül is ilyen zseniális szellem volt, kivéve, ha érzelmekről meg nőkről volt szó... arról jobb is nem beszélni...

Apám én és anyám.

Gondjaim voltak az élettel, és a képen látható megoldást választottam....

Családi fényképek 3 (bridzs parti)

A képek 1996-ban készültek, amikor még együtt volt az egész "csapat". Hetente csütörtökön mindig máshol ültek le bridzselni, kora délután kezdték és este 9 tájban fejezték be. Látszik, hogy akkor még mindig volt pár ember, aki várta, hogy játékba kerülhessen .
Az évek során egyre fogyott a létszám, 2000 tájban már azzal szórakoztattam anyámat, hogy milyen jó, hogy nem pingpongban játszanak "forgót ", mert akkor aki elindul az asztal túloldalára, már nem biztos, hogy meg is érkezik...
Amíg anyám élt addig játszottak, tehát 2001-ig legalább négyen megvoltak. Szemben fekete szemüvegben Köpecziné, a volt kultuszminiszter felesége, aki szinte vak volt, fogalmam sincs hogyan játszott. A Béla kísérte el hozzánk, és amíg a felesége bridzselt, ő leült a másik szobában az én íróasztalomhoz és ott dolgozott. Köpeczinek egyébként hálásak lehetünk, mert bátyám nagyobbik fiát Danit, aki később hatalmas internetes guru lett, meg az év fiatal menedzsre stb, és 22 évesen 70 alkalmazottal dolgozó 1 milliárdos céget gründolt össze, annak idején Köpeczi protekciójával sikerült benyomni a Radnóti általános első osztályába. Tisztán emlészem, hogy ezután a pártközpontból figyelemmel kísérték a benyomott protekciós gyerekek előmenetelét, és jött is visszajelzés valahonnan a felső körökből, hogy a 9 éves Danikával meg van elégedve a minisztertanács, nem úgy, mint Örkény Antal fiával, Ivánnal aki akkor az elvtársak szerint egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. (Ma New Yorkban második diplomáját szerezte és próbál megélni a vadkapitalista piacon, előtte sok évig Soros György családjával élt egy háztartásban, a Soros gyerekek pesztrája volt, akik kezelhetetlenk voltak, ellentételezésként Soros fizette az Iván egyetemi költségeit.) Nagyon fehér hajjal, csíkos blúzban a nagyon magas, elegáns hölgy Hopp Ági, Heltai András újságíró édesanyja, legalább 6 nyelven beszélt, és 80 éves kora körül még a rendőrségre járt fordítani az aktuálisan letartóztatott külföldieknek. A rendőrségről mindig kocsit küldtek érte, mert ő könnyen elérhető volt és minden nyelven beszélt. Járt még oda a kvízmester Vágó István édesanyja, Vágó Vera, aki szintén megjárta Auschwitzot, de nem fogott rajta az idő, egy rendkívül szép és fiatalos jó aurájú hőlgy, karján a beégetett számmal. Mindig mosolygott és dícsérte a lányomat, egyáltalán egy üde jelenség volt. Vágó kíválóan gondoskodott a mamáról, évente utazást is fizetett neki, remélem még él és jól van.

Családi fényképek 2 (Szili)

Szili sokáig kínlódott Majával. Maja egyébként vegyészmérnök volt, szakmájában egy reális és racionális ember, magánéletben pedig tomboló vulkán. Évekig ment ez a mindkettőjüket elemésztő állóháború, gyerek nem született. És a meglepő az volt, hogy amilyen indulatos volt az együtt - nem élésük-, hanem kínlódásuk, olyan békés a válásuk. Maja simán elengedte Szilit, aki már akkor is nagyon sikeres író és férfi volt. Tudomásom szerint anyagilag sem volt közöttük semmilyen vita. Talán mindketten elfáradtak a közös történetükben, és a végére maradt valami az eredeti egymásra találásukból és érzelmeikből, ami a borzalmas történtek ellenére is képessé tette őket a csendes szétválásra. Később Szili feleségül vett egy tanárnőt, de ez a házasság sem hozta meg számára a boldogságot, részleteket nem mondok, elég legyen annyi, hogy Majával szemben ez a kapcsolata túlságosan is nyugodt volt. Gyerekük nem születhetett, és Szili különleges kapcsolatait latba vetve örökbefogadott egy kisfiút, akire rettenetesen büszke volt. A képen egy ilyen pillanat látható.
Körülbelül azt lehet mondani, hogy szerette a dolgokat a gyakorlatban megélni, és az irodalom nem az élet meg nem történt élményeit pótolta számára. 2 barátjával rendszeresen életvitelszerűen élték a napokat: Reggel pontban fél 8 és negyed 9 között találkoztak Brasch Zoli lakásán, kávéztak és megittak néhány rövid italt alapozásként, majd napi rendszerességgel szidták a női nemet, mint olyat, illetve elemezték az akkori társadalmi viszonyokat, benne a párthatalom és az anyagi hatalom összefonódását. Fél 9-kor mindketten pontosan és fegyelmezetten elmentek dolgozni. Brasch Zoli orvos volt, a Rókus kórházban vezette a korbonctant. Zoliék hárman voltak fiútestvérek, ebből 2 Amerikába disszidált és sikersztorit írt, míg Zoli maradt itthon, és bár főorvos volt és magyar mércével sikeres, de ő nem magyar mércével mérte magát, hanem a testvéreihez viszonyított. Ráadásul közben 2 feleségtől vált el, 2 lakást hagyott ott és cukorbeteg lett, egy nőt tűrt már csak meg maga körül, a közben szintén orvossá lett lányát . Isteni humora volt ami egy betokosodott keserűséggel viaskodott. Nekem egy mondatban összefoglalta a nőkről és a házasságról vallott felfogását: „Figyelj ide Öcsi (ez én vagyok), ha egy szál szaros alsógatyában távozol a házasságból, még akkor is jól jársz, mert legalább az idegrendszeredet megmentheted…” Én ezt persze nem vettem komolyan, mert csak sokkal később kezdtem a szabályos életet…. Másrészt számomra egyértelmű volt, hogy Zoli azt a hibát követte el, hogy rossz nőket választott feleségül. Erre tárgyi bizonyítékot azok a fényképek (már megint a fénykép…) jelentettek, amin Zoli két korábbi felesége volt látható hatalmas karimájú kalapokban. Hát ilyen kalapos nőkkel természetes módon csak ide vezethet a házasság… és ezzel le is tudtam a kérdést. Azóta már tudom, hogy a kalapon kívül is mennyi időzített bomba ketyeg. Tehát Szili és Zoli ülnek reggel a Zoli lakásában és engem oktatnak, hogy miféle is a világ amiben élünk. Közben ahogy Zoli beszél, mondat közben is rajtam tartva a tekintetét szépen felmászik az asztal tetejére mivel így közelebb van a csillár fényéhez , felgyűri az ingujját, mondja a magáét, és közben beadja magának az inzulint, majd visszagyűri az ingét és lelép az asztalról a szőnyegre, befejezi a mondatát… Szili egy igazi karakán ember volt, és mindent kipróbált, amit az élet elé lökött. Mint újságíró és író lement az igazi mélységekbe: hónapokra eltűnt a színről, egyszer több hónapig beállt bányásznak, ott élt velük, és dolgozott is akár a többiek, hogy igazi tapasztalatokat szerezzen, és amit megír, az hiteles legyen. Erről az oldaláról a nagyközönség semmit sem tud, rengeteg konfliktust is felvállalt ezzel, komolyan vette a 60-as évek felszínes nyitását. Halk szavú ember volt, de ez a csendes megfontolt beszéd komoly férfierőt takart.Leült veled szemben, halkan kérdezett és halkan mondott neked valamit, de ezekre a mondatokra azért 30-40 év távlatából is emlékszik az ember. Egy megismételhetetlen gesztusát közreadom: Eygetemi előfelvettként 18 évesen bevonultam katonának Székesfehérvár mellé egy egyetemi századba. Hamar elég súlyos történetbe keveredtem, amit most szintén nem részleteznék, a lényeg az, hogy mélyen magam alatt voltam. Szili a maga módján intézkedett: felhívta a haverját a Honvédelmi Minisztériumban és egy író-olvasó találkozót rendeztetett Börgöndön a laktanyán kívüli kultúrházban, hogy ezt kihasználva kijöhessek egy pár órára a bezártságból és találkozhassak anyámmal, akit persze magával hozott. Miközben ő kedélyesen elbeszélgetett a tisztek feleségeivel, én megbeszéltem a dolgaimat anyámmal. Akkor most köszönöm ezt meg neki, ő ezt életében sosem engedte volna meg nekem. Szili pár éve halt meg. Nehéz betegséget csinált végig, borzalmas szenvedésekkel, akkor tudtam meg, hogy Brasch Zolival valamin korábban összevesztek, és Zoli el sem jött a temetésére…

Családi fényképek 1

Anyám, apám és egy barátnő külföldről. Láthatóan úgy csináltak, mintha itt is Európa lenne.Azok a reményteljes 60-as évek. Kozma garnitúra, Winston öngyújtó, kötött nyakkendő, narancslé. Ezek az arcok mit kerestek kelet-európában?

VécseyLili, aki egy életre tönkretette daxli kutyám sétálási vágyát, erről már korábban máshol írtam.Mellette barátja, Péntek Miska ügyvéd.Lili megjárta Auschwitzot de imádta Németországot (!)Miska jóval fiatalabb volt Lilinél , rettenetesen félt Lilitől, és ezért meg másért is ivott.Ha meg ivott, akkor félt hazamenni Lilihez (Anker köz), és mivel elég közel laktunk hozzájuk (felszab tér), ezért ilyenkor nálunk aludt a hallban egy földre dobott matracon. Akkoriban mindenhol akadt földre dobható matrac.Én kb. 10 éves lehettem, és amikor hajnalban pisilni mentem rendszeresen megbotlottam Miskában.Aztán Miska volt az, aki megpróbált megtanítani olvasni, amit az iskolában kevés sikerrel tett a szörnyű Melánia néni. Ö is feladta a kísérletezést amikor a 2 betűből álló "ló" szót nem tudtam egybeolvasni, csak "lö ó"-ként franciásan....Arra emlékszem még, hogy Lili korábban meghalt, és Miska a Kádárjános halálakor nagy hangon érdeklődött a hír hallatán, hogy arccal lefelé temették-e el a "disznót", mint anno Nagy Imrét általa.Lili egyébként nem egy valakire hasonlított szerintem megszólalásig, hanem egy korabeli NDK kocsihoz, az első Wartburghoz, a 311-eshez, erről is mellékelek mindjárt fotót, és akkor magatok is láthatjátok.

gondolom a hasonlóság Vécsey Lili és a Wartburg 311-es között szembeszökő....

A kocsi első lámpái és Lili szemei, a hátsó kerék fölötti karosszéria kidomborodás és Lili mosolya.... egyértelmű a genetikai közös eredet. Nyilvánvaló, hogy innen magyarázható az Auschwitz után is megmaradt német vonzódás, bár a kocsi NDK, és Lili nem egy Mercedes Benzre hasonlít. Az meg, hogy a kocsin a korabeli zöld színű napszűrő a szélvédő előtt mennyire azonos a Lili kalapjának a sildjével... nos ez csak hab a tortán!

Lazításként egy kis hajókirándulás 1958-ból. Teljesen természetesen itt minden nő cigarettázik. Anyám a háború végén szokott rá, olyan módon, hogy apjának úgy szerzett cigarettát, hogy az orosz katonáktól kért, miközben persze ő is rászokott. Ez volt az élete, meg a halála is... A kép előterében én vagyok, több mint 4 évesen(!) és úgy tűnik jó hangulatban.

Ez is a cigarettához kapcsolódik, anyám egyik szintén korán meghalt közeli szinésznő barátnője: Fazekas Zsuzsa. Érdemes megnézni a mozdulatot, ahogy a cigarettát tartja a kezében, és magát a beállást is, ami pedig az akkori vagy kicsit korábbi idők francia filmjeit idézi, még az új hullám előtt. Viszont tökéletesen magyar az örökre vajszínű előszoba szekrény megkopott festése. Én abban az időben nemigen látam fehér színt az értelmiségi lakásokban, teljesen magától értetődő volt, hogy festés legutoljára valamikor régen történhetett, és erre hiteles szemtanú sem akadt. Tény, hogy festés mint olyan, a rendszerváltás után kezdett szokásjogot nyerni, és vált a kopottas fal nem comme- il -faut-vá.

Szilvási Lajos (szili)
Anyám eleinte és ezer évig a Lapkiadó Vállalatnál dolgozott, egy csúnya barnára virazsírozott színű újságnál: az "Újítók lapjánál". Itt dolgozott az írás mellett olvasó szerkesztőként Szilvási Lajos, aki amint a képen is látható, egy igazi férfi volt. (Sok szüksége anyagilag nem volt erre, a napjából meg szigorúan elvett 6 órát, de csinálta. Tudatában volt annak, hogy ha nem csinál valamit, ami keretet ad az életének és fegyelemre kényszeríti, akkor szétesik. Olyan alap volt neki az újság az életvitelében, mint a metronóm a zongorán. Ezt sokkal később is megörizte magának, már igen jó módban élt de még akkor is szerkesztette a Delta című lapot.) Szliről nem az a fontos tudnivaló, hogy milyen sikeres és népszerű író volt, (én nem ezért szerettem), hanem hogy milyen ember. Ő is gyakran megfordult nálunk éjszakánként, részegségéből kipihenni magát. Legkorábbi emlékem, hogy hatalmas szerelme és első felesége Maja, egy hihetelen gyönyörű nő és egy borzalmas egzaltált feleség volt. Ennek is megvolt az oka, és nem fogok itélkezni erről. (kb. akkortól tanultam meg, hogy óvatosan alkossak ítéletet emberekről). Maja a szovjetunióban töltötte a gyerekkorát, apját komcsiként kivégezték, anyja egyedül nevelte őt és növérét. Részleteket nem tudok, de a lényeget igen: ott hatalmas éhinség és nincstelenség honolt, és egyszercsak eljött az idő, hogy Maja anyja eldöntse: egy lányt tud megtartani, a másik éhenhal, vagy ha nem, akkor mindkettő. Tehát választania kellett, melyiket ítéli halálra és kit ment meg. Maja lett a kiválasztott, ő túlélte, a testvére éhenhalt, később a mama öngyilkos lett. Tehát ez a Maja lett Szili első felesége... Azt hiszem, illetve dehogy hiszem, pontosan tudom, hogy ez egy izzó szerelem volt, de a hétköznapokban szörnyű dolgok történtek. Volt, hogy alaphangon a viták úgy kezdődtek, hogy Szili kicsit ittasan hazament, merthogy persze ivott több okból, egyrészt az írás miatt, másrészt a munka miatt, és összevitatkoztak Majával, aki leöntöte őt a forró teával. Tudtuk, hogy mi van, mert előtte voltak telefonok, hogy a Szili hazaért-e, illetve anyám már a szerkesztőségben látta, hogy Szili "faltól-falig jár", azaz részeg, és tudni lehetett, hogy hazaérve ebből háború lesz, ezért is volt, hogy nálunk aludt ilyenkor. majd folytatom....

Kicsit előreugorva az időben: Csató Pista és anyám 1980.
Az az érdekes, hogy ezen a képen anyám pontosan annyi volt mint most én... Csató Pista ügyvéd, de ö is kénytelen volt inni, mivel ez a szakma kínosan lealázó volt számára, eredetileg nyelvész akart lenni, de abból sosem lehetett megélni. Nagyon érdekes kis ember a Pista, a perbeszédeit kissé szakadozottan mondta el, mivel egy mondatban legalább egy alkalommal csuklott, tehát kőrmondatokkal nem is próbálkozhatott. Én irtó hálás voltam neki, mert egyetmista koromban ő képviselt a bíróságon a szokásos lakásügyekben. Szokásos alatt azt értem, hogy nagyszüleim tanácsi lakását kellett átjátszania az én számomra, és ebben akadályozó tényezőt jelentett az akkori 56-os társbérlő. A lakásügy is egy külön téma, meg a társbérlő is, aki a Tóth Ilona perben volt koronatanu, de erről majd máskor. Csató Pista két esetben képviselt a bíróság előtt: Egyszer, amikor egy bizonyos személyzeti szobáról azt kellett bebizonyítania, hogy az egy lakószoba, illetve egy évvel később, amikor pedig ennek pontosan az ellenkezőjét, azaz hogy az tulajdonképpen egy ablaktalan mellékhelyiség. Mindkettőt sikerrel megtette. Érthető módon irtó hálás voltam a Pistának. Olyan módon próbáltam kompenzálni jelképes díjért érdekemben kifejtett sikeres ügyvédi tevékenységét, hogy bármikor, bárkitől (feleségétől vagy anyámtól) érkező sűrgös telefonhívásra azonnal kis Polski Fiatommal a hajós utcai irodában termettem, és onnan feltünés nélkül a hátamon vagy támogatva kivonszoltam a csontrészeg Pistát. Így sikerült közreműködnöm abban, hogy Pistát nem rúgták ki az ÜM-ből (ügyvédi munkaközösség). Irtó jó fej tudott lenni ahogy dolgozott. Kinyitott egy nyikorgó hangú, szétesőfélben levő iratszekrényt, és a felső polcon levő irathalmaz mögűl mindig szép akkurátusan kiemelt egy palack italt, amit vagy helyben elfogyasztott, vagy amikor éppen feltűnés nélkül próbáltam kievickélni vele az irodából, akkor még sűrgősen visszakanyarodva vésztartalékként magához vett az útra hazáig. Ha csörgött az asztalán a telefon, akkor a kagylót két részletben vette fel, lévén évek óta eltörött, és a textilkábel tartotta össze. Utána még meg is kellett fordítania, mert a hallgatót vette először a szájához és a beszélőt a füléhez. ha mindez megvolt, akkor a következő szöveggel próbálkozott palástolni ittas állapotát: "Mélységes tiszteletem .... úr, csak bíztatót tudok mondani közös ügyünkről." majd miután egy sikoltozó hangot lehetett hallani, és kiderült, hogy a vonalban egy nő van, akkor azzal tette helyére a dolgokat, hogy "... nade hölgyem, akkor miért szól a telefonba férfihangon?! "