2008. október 23., csütörtök

Családi fényképek 3 (bridzs parti)





A képek 1996-ban készültek, amikor még együtt volt az egész "csapat". Hetente csütörtökön mindig máshol ültek le bridzselni, kora délután kezdték és este 9 tájban fejezték be. Látszik, hogy akkor még mindig volt pár ember, aki várta, hogy játékba kerülhessen .
Az évek során egyre fogyott a létszám, 2000 tájban már azzal szórakoztattam anyámat, hogy milyen jó, hogy nem pingpongban játszanak "forgót ", mert akkor aki elindul az asztal túloldalára, már nem biztos, hogy meg is érkezik...
Amíg anyám élt addig játszottak, tehát 2001-ig legalább négyen megvoltak. Szemben fekete szemüvegben Köpecziné, a volt kultuszminiszter felesége, aki szinte vak volt, fogalmam sincs hogyan játszott. A Béla kísérte el hozzánk, és amíg a felesége bridzselt, ő leült a másik szobában az én íróasztalomhoz és ott dolgozott. Köpeczinek egyébként hálásak lehetünk, mert bátyám nagyobbik fiát Danit, aki később hatalmas internetes guru lett, meg az év fiatal menedzsre stb, és 22 évesen 70 alkalmazottal dolgozó 1 milliárdos céget gründolt össze, annak idején Köpeczi protekciójával sikerült benyomni a Radnóti általános első osztályába. Tisztán emlészem, hogy ezután a pártközpontból figyelemmel kísérték a benyomott protekciós gyerekek előmenetelét, és jött is visszajelzés valahonnan a felső körökből, hogy a 9 éves Danikával meg van elégedve a minisztertanács, nem úgy, mint Örkény Antal fiával, Ivánnal aki akkor az elvtársak szerint egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. (Ma New Yorkban második diplomáját szerezte és próbál megélni a vadkapitalista piacon, előtte sok évig Soros György családjával élt egy háztartásban, a Soros gyerekek pesztrája volt, akik kezelhetetlenk voltak, ellentételezésként Soros fizette az Iván egyetemi költségeit.) Nagyon fehér hajjal, csíkos blúzban a nagyon magas, elegáns hölgy Hopp Ági, Heltai András újságíró édesanyja, legalább 6 nyelven beszélt, és 80 éves kora körül még a rendőrségre járt fordítani az aktuálisan letartóztatott külföldieknek. A rendőrségről mindig kocsit küldtek érte, mert ő könnyen elérhető volt és minden nyelven beszélt. Járt még oda a kvízmester Vágó István édesanyja, Vágó Vera, aki szintén megjárta Auschwitzot, de nem fogott rajta az idő, egy rendkívül szép és fiatalos jó aurájú hőlgy, karján a beégetett számmal. Mindig mosolygott és dícsérte a lányomat, egyáltalán egy üde jelenség volt. Vágó kíválóan gondoskodott a mamáról, évente utazást is fizetett neki, remélem még él és jól van.







2 megjegyzés:

Heltai András írta...

Kedves Nemes Iván, ismerősöm bukkant a 2008-as bejegyzésre,Anyám és barátnői bridzs-partijairól. Örömmel láttam a képeket - aztán elszomorodva olvastam a rólam szóló szöveget. Gondolom, barátnői is tudták, hogy Anyámat régi kezelőorvosa és bizalmasa, Dr. Gombosi Kati, a MUOSZ főorvosa utalta az Amerikai úti Szeretetkórházba, ahol naponta látogattam. A kitűnő kórházat "elfekvőnek" nevezni furcsa, akárcsak azt állítani, hogy én Őt oda "bedugtam" Sőt, sértő - örülnék, ha ezt a szöveget a tényeknek megfelelően kijavítaná - Anyám, aki 16 éve halott, bizonyára ugyancsak örülne ennek.
Üdvözlettel
Heltai András

Nemes Iván írta...

Kedves Heltai András!

Én természetesen csak a képen szereplő bridzspartnerek interpretációjából tudhatok bármit is. Mivel igazságot tenni nem tudok, ezért jobb megoldás nem lévén, helyt adok az Ön kérésének, és törlöm az inkriminált szövegrészt.
Üdvözlettel:
Nemes Iván