Most olvasom, hogy megjelenik Örkény levelezése
Imádom az ilyesmit, azonnal rohanok és megveszem!
Ráadásul Örkény fiával együtt gyerekeskedtem,és egy egész délutánt töltöttünk el együtt 10 éves korunkban, anélkül, hogy egyetlen szót szóltunk volna egymáshoz villanyvonatozás közben, ilyen felszabadult gyerekek voltunk...
azt is tudom, hogy Örkény a könyvtárának nagy részét különösen a francia köteteket sajátságos módon gyűjtötte össze párizsi könyvesboltokból,, hogy is mondjam... kerülte a pénztárt. Filozófiája hatalmas lelki felszabadulást jelentett nekem is, amikor meghallottam, hogy Örkény szerint könyvet lopni egyáltalán nem bűn csak mondatokat. Úgyhogy jó ideig magam is űztem ezt a sportágat, csodás impresszionista albumokat tulajdonítottam el Londonban, itthon meg a szakkönyveket értékeltem le 100%-kal saját önkényes hatáskörben, ha meg már ingyen van, akkor minek a pénztárhoz menni nem igaz?
Csak akkor hagytam fel vele, amikor gyerekem született, mert nem akartam szégyent hozni rá egy esetlegesen bekövetkező nem profin kivitelezett akcióval, meg aztán anyagilag is megerősödtem , és úgy ítéltem meg, hogy emiatt át kell engednem a terepet a feltörekvő de még csóró, ifjabb nemzedéknek. Egészen csinos kis könyvtárállományra tettem így szert az évek során, de az egész tönkrement, amikor egy lakáseladás és némi disszidálás következtében ahonnan egyébként visszatértem, mert irtó magányos voltam, szóval leraktároztam papírdobozokba a köteteket apám kiadójának raktárába, ahol túl sokáig raboskodtak a könyvek és megdohosodtak.
A felét Ervin barátom legénylakásába speditáltam mert neki polca volt, de könyve nem, én meg kölcsön lakásban laktam a Rózsa Misinél, aki egy moderált összegért bocsátotta rendelkezésemre a Parlamentnél levő kissé leharcolt lakását, és évekig azzal fárasztotta Ervin barátomat, hogy mennyire szánja és szégyelli, hogy ezért tőlem pénzt volt képes kérni. Én azt üzentem vissza Misinek az Ervinnel, hogy, mondd meg neki, ne eméssze magát, egyszerűen adja vissza a pénzt.... de nem reagált :-) Szóval tehertaxival elhoztam a könyveket apám raktárából és Ervin nagy örömére úgymond kölcsönbe, bepakoltam az egész rakományt az ő egyébként üres polcaira, aztán majdcsak lesz ezzel valami jeligére. Nos kipakoltam, és akkor derült ki, hogy irtó büdös, dohos az egész, szerencsére nyár volt, és egyrészt bedezodoráltam az egész szobát Ervin hónalj spray-ével és nyitva hagytam az ablakát, hogy ne azonnal forduljon fel a gyomra, ha hazaér. Bevallom, nem volt szép az egész dolog tőlem, különösen, mert az egész tranzakcióban az lett volna a közös előny, hogy egyrészt a könyveim valahogy mégiscsak visszatérjenek a látókörömbe, másrészt meg Ervinnek az lett volna a haszon, hogy a lakásába felvitt nőknek azt a hamis képet tudta volna magáról sugallni amúgy mellékesen, hogy ő nem csupán egy minden nő számára bejövő jóképű pasi, hanem egy igen pallérozott elme is. Nos ez nem jött be. Én gyorsan leléptem és másnap kérdeztem Ervint, hogy hogy sikerült az estéje az újonnan beszerzett hölgyismerősével, de ő csak legyintett, és annyit mondott halkan, hogy egy ideig most ne beszéljek neki a könyveimről...
A gyűjteményem másik fele pedig teljesen odalett apám raktárában. Apám közben elment nyugdíjba, a könyvek ott maradtak a papírdobozokban áttételes dohhalált halva, a lapok lassanként összeolvadtak az átvizesedett papírdobozokkal, megsárgultak, megbarnultak, összepöndörödtek, a borítókon sótengerek kontúrjai jelentek meg, odalett a teljes filmes könyvtáram, a kedvenc Fizika kultúrtörténete kötetem Simonyitól és minden egyéb is, de nem kesergek már, úgy vagyok vele, mint a walesi bányász, aki pályafutása végén kivette a bankból az összes megtakarított pénzét és egy rosszul sikerült pókerpartiban az egészet aznap este elbukta, felállt az asztaltól és legyintett:
... könnyen jött, könnyen ment...
Imádom az ilyesmit, azonnal rohanok és megveszem!
Ráadásul Örkény fiával együtt gyerekeskedtem,és egy egész délutánt töltöttünk el együtt 10 éves korunkban, anélkül, hogy egyetlen szót szóltunk volna egymáshoz villanyvonatozás közben, ilyen felszabadult gyerekek voltunk...
azt is tudom, hogy Örkény a könyvtárának nagy részét különösen a francia köteteket sajátságos módon gyűjtötte össze párizsi könyvesboltokból,, hogy is mondjam... kerülte a pénztárt. Filozófiája hatalmas lelki felszabadulást jelentett nekem is, amikor meghallottam, hogy Örkény szerint könyvet lopni egyáltalán nem bűn csak mondatokat. Úgyhogy jó ideig magam is űztem ezt a sportágat, csodás impresszionista albumokat tulajdonítottam el Londonban, itthon meg a szakkönyveket értékeltem le 100%-kal saját önkényes hatáskörben, ha meg már ingyen van, akkor minek a pénztárhoz menni nem igaz?
Csak akkor hagytam fel vele, amikor gyerekem született, mert nem akartam szégyent hozni rá egy esetlegesen bekövetkező nem profin kivitelezett akcióval, meg aztán anyagilag is megerősödtem , és úgy ítéltem meg, hogy emiatt át kell engednem a terepet a feltörekvő de még csóró, ifjabb nemzedéknek. Egészen csinos kis könyvtárállományra tettem így szert az évek során, de az egész tönkrement, amikor egy lakáseladás és némi disszidálás következtében ahonnan egyébként visszatértem, mert irtó magányos voltam, szóval leraktároztam papírdobozokba a köteteket apám kiadójának raktárába, ahol túl sokáig raboskodtak a könyvek és megdohosodtak.
A felét Ervin barátom legénylakásába speditáltam mert neki polca volt, de könyve nem, én meg kölcsön lakásban laktam a Rózsa Misinél, aki egy moderált összegért bocsátotta rendelkezésemre a Parlamentnél levő kissé leharcolt lakását, és évekig azzal fárasztotta Ervin barátomat, hogy mennyire szánja és szégyelli, hogy ezért tőlem pénzt volt képes kérni. Én azt üzentem vissza Misinek az Ervinnel, hogy, mondd meg neki, ne eméssze magát, egyszerűen adja vissza a pénzt.... de nem reagált :-) Szóval tehertaxival elhoztam a könyveket apám raktárából és Ervin nagy örömére úgymond kölcsönbe, bepakoltam az egész rakományt az ő egyébként üres polcaira, aztán majdcsak lesz ezzel valami jeligére. Nos kipakoltam, és akkor derült ki, hogy irtó büdös, dohos az egész, szerencsére nyár volt, és egyrészt bedezodoráltam az egész szobát Ervin hónalj spray-ével és nyitva hagytam az ablakát, hogy ne azonnal forduljon fel a gyomra, ha hazaér. Bevallom, nem volt szép az egész dolog tőlem, különösen, mert az egész tranzakcióban az lett volna a közös előny, hogy egyrészt a könyveim valahogy mégiscsak visszatérjenek a látókörömbe, másrészt meg Ervinnek az lett volna a haszon, hogy a lakásába felvitt nőknek azt a hamis képet tudta volna magáról sugallni amúgy mellékesen, hogy ő nem csupán egy minden nő számára bejövő jóképű pasi, hanem egy igen pallérozott elme is. Nos ez nem jött be. Én gyorsan leléptem és másnap kérdeztem Ervint, hogy hogy sikerült az estéje az újonnan beszerzett hölgyismerősével, de ő csak legyintett, és annyit mondott halkan, hogy egy ideig most ne beszéljek neki a könyveimről...
A gyűjteményem másik fele pedig teljesen odalett apám raktárában. Apám közben elment nyugdíjba, a könyvek ott maradtak a papírdobozokban áttételes dohhalált halva, a lapok lassanként összeolvadtak az átvizesedett papírdobozokkal, megsárgultak, megbarnultak, összepöndörödtek, a borítókon sótengerek kontúrjai jelentek meg, odalett a teljes filmes könyvtáram, a kedvenc Fizika kultúrtörténete kötetem Simonyitól és minden egyéb is, de nem kesergek már, úgy vagyok vele, mint a walesi bányász, aki pályafutása végén kivette a bankból az összes megtakarított pénzét és egy rosszul sikerült pókerpartiban az egészet aznap este elbukta, felállt az asztaltól és legyintett:
... könnyen jött, könnyen ment...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése