A rendszerváltás első pillanatában, - ahogy anyám persze megmondta előre -, azonnal megjelent a zsidózás a köznyelvben, Krúdy álmoskönyve szerint tudni lehet, hogy ha a politika szájára veszi történelmileg többnyire inkább peches, mint mazlista népemet, abból sikersztori nemigen lesz. Sőt!
A szellemet a palackból népszerű drámaírónk, Csurka Pista engedte ki. Róla többször megemlékeztem már, igyekezve korábbi krédója szerint némileg megvédeni őt a nyilasokkal való összemosástól.
Csurka korábban, még a szocializmusban kezdte a zsidózást, vesztett kártyapartik után a széplaki üdülőben, nyíltan, igaz csakis részeg óráiban, amilyenből azért szépen akadt. Azt kell mondjam, hogy a mai színvonalhoz képest ez szinte jellemes dolognak számít, most volt moszkoviták, párttitkárok, huszadrangú művészek joviális kispolgárok zsidóznak habzó szájjal.
Nem beszélve a nőkről, illetve inkább asszonyokról, akik szintén azt hiszik, hogy nekik itt ilyesmire is osztottak lapot, már elnézést a női nemtől, de nekik ezt nem illik.
Zsidózni kérem, csakis férfiaknak illendő, nem egy női sportág, mindenki látott már náci egyenruhában feszítő nőt, komolyan rombolja a libidót.
Csurkának akkor még rengeteg zsidó barátja volt, írók, Zelk Zoltánék, a megismételhetetlen Réz Pál, Kardos G. Györgyék és sokan mások, ő maga emelte ki, hogy az egyik hangos zsidózása miatt Aczél elvtárs karmesteri pálcájával rá kirótt szilenciuma ellen csak a zsidó Dániel Ferenc emelt szót.
Csurka azzal védekezett, - meggyőződésem szerint akkor őszintén -, hogy az egészről nem tehet, nem direkt csinálja, apja, aki a harmincas években szélsőjobboldali író volt, ezt nevelte belé gyerekkorában, és ezért ha iszik, ez jön ki belőle
. Ha Zelkék akceptálták ezt, akkor én is elfogadom, hozzátéve hogy az embereknél szerves fejlődésről illetve ennek ellentétéről, szánalmas leépülésről lehet beszélni, és ez bizony már közel 20 éve volt.
Kardos G. egyébként csodás figurája a parlagias magyar irodalmi életnek, úgy is, mint Izraelből hazatérő, a hadak útját megjárt zsidó, úgy is, mint kiváló történetíró, remek hangulatteremtő tehetség, civilben jóképű, életigenlő link alak, aki legtöbbször nem vette a fáradságot arra, hogy megírja, ami a fejében van, inkább szétszórta társasági körökben ötlet állapotban. Aki olvasta trilógiáját, az tudja miről beszélek.Emlegették hivatásos házassági tanuként is, akkoriban azon kevés (pontosabban csak egy) ember közé tartozott, aki képes volt héberül leírni a neveket a papírra, így meg lehetett vele jelenni normális zsidó esküvőn is.
Nála jobban senki nem kapta el az élet elillanó mivoltát, másokkal szemben nem sok illúziója volt arról, hogy mi marad egy író után az utókor számára, szép szavakkal ezt így írta le: (SIC!): „ Lófasz se marad, úgy elfelejtenek…”
Megtörtént ekkor, hogy Csurka összefutott a belvárosban Kardos G. György feleségével és a találkozás örömére hátulról átölelte a korábbi baráti házaspár hölgytagját. Az asszony, aki Kardos G. második felesége volt, korábban színésznő, nem tudta palástolni ellenérzését a szélsőjobbra tolódó Csurka gesztusától, és eltolta magától őt. Csurka értetlenül nézett, hogy mi ez a szokatlan gesztus, mire az asszony magyarázatképpen rákérdezett: „Pistám, te nem olvasod mostanában amit írsz???!”
Csurka a pocsék lapjával íróilag is mélyrepülést hajtott végre, maga a cím is plágium, nem beszélve a lidércnyomásos pártjáról, melyet TGM találóan a „magyar hazugság és halál pártjának” nevezett.
Bevallom, egyszer kíváncsiságból a Reich Tomi barátommal megnéztem egy Magyar Fórumot, mondván, nem árt tudni, mit gondol az ellenség.
Korábban Mindketten megfogalmaztuk viszonyunkat e rosszízű sajtótermékhez:
Tomi kijelentette, hogy „ezért a szarért sose adnék pénzt” , én meg úgy, hogy „ilyen mocskot sosem vennék a kezembe”
Viszont mint az összes zsidó, szívesen olvasgatok olyasmi remekműveket, melyek megvilágosítják a gyanútlan olvasót, hogy minden baj tőlem ered, az én kezemben van az összes tőke, mellyel karvalykodok, kizsákmányolok, szűzlányokat rontok meg, és birsalmasajt helyett solymosi eszter szeletet lakmározok. Szóval jót tesz az ilyesmi nekem fejfájós délutánokon.
Ott álltunk Tomival kíváncsian és vágyakozóan a bűzös orgánum előtt, az újságos standnál, hogy most mi legyen?
A problémát úgy oldottam meg, hogy adtam a Reich Tominak pénzt az újságra, és ő tartotta a kezében, miközben én olvastam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése