Nemerkényi Anti (később dr. Nemerkényi Antal, majd nemsokára Dr. Nemerkényi Antal) bátyám osztálytársa volt, tehát mivel bátyám két és fél évvel idősebb nálam, én valószínűleg 5 éves koromtól ismerem, és amióta az eszemet tudom saját jogon is a barátom. Az azért nem egy hétköznapi dolog, hogy az idősebb testvér osztálytársa az én barátom is és mindig óta. Anti egy különleges fiú volt, igaz, hogy aki itt szóba kerül, az valahogy véletlenül mindenki az... Nagyon késői és egyke gyerek volt, apja, Venci bácsi (Vencel) 68 éves volt, amikor Anti leérettségizett, és úgy tudom ez volt az életcélja, hogy azt a napot megérje. Az Ipar utcában laktak egy kétszobás régimódi lakásban, amiről egyértelmű volt, hogy egy idős értelmiségi férfi élettere. Venci bácsiról semmit sem tudok, de a lakásban volt egy jelentős méretű zongora, mérhetetlen mennyiségű könyv, a maradék helyen meg Ila néni (Anti édesanyja) és valahol még kelett lennie egy helynek, ahol Anti létezett, de ezt már nem tudom felidézni. Hogy az Ila név eredetileg mit takar, az soha nem került szóba, de tényként kezelhetjük, hogy ilyen név van és kész. Illetve Ila nincs önmagában, csak "Ila néni" összetételben. A felállás a következő volt: Van a Venci, aki egy tekintély volt, és a rengeteg könyvvel élt. Illetve volt még az Ila néni és a gyerek. Ila néni egyáltalán nem volt egy tipikus értelmiségi, vagy annak a felesége, hanem ha jól emlékszem, eredetileg háztartásbeli, tehát a Venci azon maximum 5 pesti gondolkodó egyike lehetett, aki a bármilyen kis családját a klasszikus felállásban el tudta tartani, vagy legalábbis ezt a látszatot tudta kelteni, amihez a család engedelmesen falazott. Venci az érettségi után nem sokkal meghalt, tehát Ila néninek el kellett menni dolgozni, és ezt mosolyogva tette. (Hozzá tartozik még Ila nénihez rendkívül magas éneklő és örökké izgatott hangja, imádata Anti felé, és a nem kevés maradék szeretete a külvilág irányába.) Emlékeim szerint valamelyik OTP- ben volt pénztáros, meg az ORI-jegypénztárában is dolgozott, és az Anti így szerzett az osztálytársaknak jegyeket a koncertekre, meg a táncdalfesztivál döntőire. Anti azon kevesek közé tartozik akiről csakis jót lehet mondani, és mégsem egy unalmas átlagember. Öszintén szólva ilyen habitust rajta kívül nem ismertem, mindenkiben kell lenni valami emberi gyengeségnek és van is bőven, meg negatív érzelmeknek a többiek felé, illetve jellemhibáknak stb, kivéve őt. Tökéletesen vegytiszta jellemes és nyitott tekintetű, magas, felejthetetlen orgánumú ember volt általános iskolás korától korai haláláig. (Vallásos katolikus család voltak, és nagyon jónak tartom, hogy ezen a zsidó oldalon tudom felidézni azt az esetet, amikor az Apáczaiban felszólították az osztályteremben a gyerekeket, hogy tegye fel a kezét, aki templomba jár a 60-as években. Anti a maga természetes módján jelentkezett egyedül és felállt... zsidó ügyekben is hasonló egyértelmúséggel kiállt. )Ebből a sötét Ipar utcai lakásból indult, a földrajz volt mindig is az élete, egyetem után benn tartották az ELTE földrajz tanszékén ahol legendás nagy tudású, mozgékony, népszerű egyetemi tanárként lett a diákok kedvence, közben egy életen át utazott érintetlen tájakra a diákjaival, cikkeket írt, fotózott, filmeket forgatott, versenyeket szervezett, most nézem a Google-ban 1000 feletti cikk van róla. A kép akkor készülhetett, amikor meglátogatott minket nyaraláskor Balatonlellén, és nyilvánvalóan nagyon örültünk egymásnak, a képet is én csináltam amatőr eszközeimmel és nagyítottam is ki anno magam. (Egyébként szintén bátyám osztálytársa "a Müller", később Müller Péter Sziámi néven lett ismert, szintén ott volt Lellén, de őt a bátyám elzavarta, mert valami nőügyön összevesztek. Müller még maradt volna, de bátyám fogta és kituszkolta...) Antiról most nem fogok semmilyen isteni storít mesélni, csak rá magára emlékezem. Ami összeköti a többi történettel, az az, hogy az emlékezetes börgöndi hányattatásaimkor Szili mellett ő is vette a fáradságot, és váratlanul lejött hozzám, amikor megtudta, hogy hatalmas szarban vagyok. Bátyámmal jött nyilvánvalóan, de csak az a kép maradt meg, hogy ülünk valami presszóban és türelmesen meghallgat és kérdez, és a jelenléte maga megnyugtat, biztonságot és kapaszkodót nyujt.... Amikor ezelőtt kb 4 évvel hirtelen kiderült, hogy májrákja van, hány és vadul fogy, szenved és meg fog halni (Krisztinát és a 2 felnőtt gyerekét hagyva magukra...) bátyámon keresztül üzentem neki, hogy mennék hozzá (akkor éppen évtizedek óta nem találkoztunk), ahogy ő is jött hozzám azelőtt 30 évvel, és hogy ezt elfogadja-e, azaz, hogy nem lenne-e ez rossz neki. Bátyám szerint emlékezett a börgöndi esetre, és örült is, hogy erre emlékeztettem és mennék hozzá, de szó szerint azt mondta, hogy még nem kész rá és várjak... sajnos hallgattam rá, és többé nem is találkoztunk....
Még egy kép legyen itt Ila néniről, aki ma is él, szerncsétlenségére a férje után meg kellett élnie a fia halálát is, szerencsére unokák vannak.
A képen az látható, hogy bátyám ezer éve volt osztályfőnöke, Rózsa Magda 1984-ben, tehát jóval 50 fölött beköltözik az örökös albérletből élete első saját lakásába! A kép bal szélén Ila néni, Rózsa Magda fülig érő szájjal a házgyári padlószőnyegen fekszik mint egy házibuliban, középen Szávay Maja, egy másik osztálytárs mama, jobbra meg anyám.
Itt pedig ugyanez a csitri csapat még a ház előtt, az ajándéknak szánt (nem biedermayer...), walkid festékkel narancssárgára mázolt székkel, és a kötelező cserepes növénnyel. A kocsi anyámé, és ő maga kockáztatta a többiek életét is, merthogy abból szálltak ki. (Anyám egyedül félt vezetni, ezért mindenképpen maga mellé ültetett valakit, -na jó engem nem, mert akkor már inkább félt...-, hanem valami öreg barátnőt, és a szájában feltétlenül kellett lenni egy égő cigarettának, mert vezetés közben abba kapaszkodott lelkileg. Országúton viszont nem félt, hanem egyenesen rettegett, és egy állandó problémává vált, hogy az ilyen veszélyes vállakozások esetére honnan akasszon le egy öreg barátnőt az anyósülésre biztonsági faktornak. Én azzal próbálkoztam nála, hogy esetleg kivágnám a Vécsey Lilit hungarocellből és ráadnánk valami borzalmas kiskosztűmöt meg kalapot, hogy hiteles legyen, de az ötlet nem nyert.)Tehát országútra csak végszükség esetén merészkedett, ha mondjuk Balatonmáriára ment le "Lenkelihez", azaz Tárnok Lenkéhez , és vitte magával Danit, bátyám első fiát, kimentve őt a szülők borzalmas veszekedéseiből egy kis időre.) Tárnok Lenkéről, aki diplomatikusan szólva nem volt egy elragadó szépség, most diszkréten nem mellékelek fotót, majd esetleg később egy türelmi idő után. Mindenestre bátyám kisebbik fiát, Andrist úgy tudtam rávenni, hogy első közös karácsonyunkkor Judittal (lebukás ezen az oldalon- mármint a karácsony...), adjon puszit leendő gyermekem anyjának, aki meglehetősen szép volt, de egy kiskamasz persze rühelli az ilyesmit, hogy megfenyegettem, hogy vagy ad a Juditnak egy puszit, vagy a Lenkétől kap kettőt... ő a kisebbik rosszat választotta... és adott Juditnak. Hogy a szék még hogy fért bele a kétajtós kis polskiba a négy hölgy mellé, az rejtély. (A kalapok egy külön történetet képeznek, érdemes figyelmesen megnézni mindegyiket. Ezeket valahol a pozsonyi úton kitalálták, szorgos kezek legyártották és biztos vevőre találtak anyám barátnői körében. Hogy ez a behatárolt fogyasztói kör önmagában biztosította-e azt a gyártástechnológiai küszöbértéket, mely ezen egyértelmű és nyugodt világképet sugalló fejfedők előállítását átlendítette a rentábilitás oldalára az kétséges, hacsak úgy nem, hogy esetleg mások is vásároltak volna belőlük. De ez nyilvánvalóan elképzelhetetlen.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése